Skip to main content
közigazgatás: magyar

Vita Budapest önkormányzati rendszeréről

Szerző: 2011. május 28.május 30th, 2011No Comments

„A főváros kormányhivatala is komoly szerepet kaphat az új budapesti önkormányzati-közigazgatási rendszerben. Pesti Imre kormánymegbízott egy sajtóbeszélgetésen bejelentette: az általa vezetett hivatal nemrég megküldte a Belügyminisztériumnak az erről szóló szakmai háttéranyagot.

Ez azt jelenti, hogy az eddig kétszintű, fővárosi-kerületi önkormányzati rendszerbe harmadik szereplőként belép a budapesti kormányhivatal delegáltja is. Korábban a Belügyminisztérium államtitkára, Tállai András ismertette a tárca által kidolgozott önkormányzati reform koncepcióját, ezek között a fővárost érintő elképzeléseket. A tárca által kidolgozott három változat mindegyike a főváros és a kerületek közötti jelenlegi rendszer átformálásáról szól, de ezek egyikében sem szerepel a (közigazgatási hivatal alapjain felállított) budapesti kormányhivatal.

Pesti Imre kormánymegbízott erre utalva azt mondta, hogy az ő javaslatuk az egyik korábbi változathoz sem hasonlít. Az általuk kidolgozott szakmai anyag lényege, megközelítése éppen az, hogy kilép a két oldal – a kerületek és a főváros – „osztozkodásából”, és egy harmadik intézménynek, a kormányhivatalnak szán komoly szerepet az új rendszerben az állami érdekek (források) védelméért.

Elmondta, hogy a szakmai háttéranyagban megfogalmazott elképzeléseik szerint lesznek olyan, jelenleg önkormányzati kézben lévő feladatok és hatáskörök, amelyek a kormányhivatalhoz kerülnek. Ezek között említette példaként a közlekedés területét, amely, mint mondta, „túlnő” a fővároson, hiszen például a BKV az agglomerációból érkezőket is kiszolgálja, ezért „egységes szervezést” igényel.”

„Tarlós István főpolgármester a STOP érdeklődésére kijelentette, némi érdeklődéssel olvasta Pesti Imre nyilatkozatát, ugyanakkor nem lepődött meg rajta, hiszen az utóbbi időkben naponta heten jelentkeznek be különféle fővárosi feladatokra. Tarlós megjegyezte, nem gondolja hogy Budapest közlekedési problémáit egy belgyógyászra kellene bízni, hiszen nincsen túl sok köze e területhez. (Pesti Imre eredetileg orvos végzettséggel bír, mielőtt kinevezték volna a fővárosi kormányhivatal élére a Fidesz egészségpolitikusaként, majd Budapest egészségügyekért felelős főpolgármester-helyetteseként dolgozott.)

A főpolgármester némi iróniával hozzátette: nemrég járt nála a Sétapálca Használók Egyesülete, amely a közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseit szerette volna érvényre juttatni, amelyeket Tarlós készséggel meghallgatott, mivel nekik is annyi közük van a közlekedéshez, mint a belgyógyászoknak. Tarlós István végül megjegyezte, ha a kormányhivatal magára akarja venni a BKV adósságát a metróproblémával együtt, akkor „hadd vigye”. ”

Forrás:
Ilyen lesz az új budapesti önkormányzati-közigazgatási rendszer, HVG.hu/MTI, 2011. május 27.
Stop.hu, 2011. május 27.