A jövő az egyablakos ügyintézés és a járások

„Az immár öt hónapja működő Kormányhivatalok jól vizsgáztak – hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyet dr. Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár és Demeter Ervin kormánymegbízott tartott. Demeter Ervin elmondta: a megyei kormányhivatal 17 szakigazgatási szervet integrált, ezzel az ország legnagyobb megyei szervezete lett. Az elmúlt öt hónapban 4103 ügyfelet szolgáltak ki – tudtuk meg.

Dr. Szabó Erika arról beszélt, hogy a cél továbbra is a közigazgatási rendszer átalakítása és az egyablakos ügyintézés elérése, ezzel is új, bizalmi alapra helyezni az állam és az állampolgárok viszonyát. Az ügyfelek ugyanis – folytatta – szükséges rosszként, akadályként értékelik az ügyintézést. A kormány célja, hogy ügyfélbarát, szolgáltató állam jöjjön létre – fogalmazott. Ebben segít majd az egyablakos ügyintézés, melyet 2013 végére szeretnének kiépíteni. Valamint a kormányhivataloknak járási kirendeltségei is lesznek – mondta az államtitkár. Ezek határainak, székhelyeinek meghatározása a helyi szociológiai viszonyoktól, történelmi hagyományoktól és számos praktikus körülmény figyelembevételével történik majd meg – hangsúlyozta.”

Forrás:
A jövő az egyablakos ügyintézés és a járások, Szántó Rita, Borsod Online, 2011. június 2.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.