Skip to main content
közigazgatás: magyar

Mitől olcsóbb az állami irányítás?

Szerző: 2011. június 10.június 12th, 2011No Comments

„A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége hét regionális fórumon vitatja meg az új önkormányzati törvény munkanyagát. A másodikat, a Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyeit csütörtökön Velencén rendezték. Schmidt Jenő elnök kifejtette, hogy a kormány első olvasatban június végén tárgyalni akar a témáról, ezért is fontos, hogy a TÖOSZ minél előbb kialakítsa saját álláspontját. Az önkormányzati érdekvédelmi szervezetek pedig június 16-án ülnek le egyeztetni.

Zongor Gábor főtitkár elmondta, hogy a 3177 települési önkormányzatból 2365 (74 százalék) lakosságszáma van kettőezer alatt, közülük öt város. Ezek azok a települések, amelyeknél megszűnhet a polgármesteri hivatal. Ebben a kérdésben is a tagság véleményét kérte. Mint ahogy abban is, milyen feladatuk lehet a nem járási jogú városoknak az új felállásban. S feltett kérdéseket is. Miért olcsóbb a feladatok állami ellátása, mint az önkormányzati?
A kérdések folytatódtak: Mi a biztosíték, hogy a járási ügyintézéssel nem sérülnek az ügyfelek érdekei? Mikor lesz valóság az e-közigazgatás? Hol lesznek az ügyfeleket kiszolgáló ügyintézési végpontok?

A TÖOSZ a kormányzat által kiadott vitaanyag alapján egy sor kérdésben várta a tagság állásfoglalását. Például, hogy a közoktatás legyen teljesen állami feladat, legyen vegyes működtetésű, úgy hogy az állam a tanárokat, a személyzetet fizesse, az önkormányzat pedig a létesítmény fenntartásáért feleljen, vagy pedig maradjon önkormányzati kézben az ágazat. Az egészségügyben az a nagy kérdés, hogy kerüljön-e állami kézbe a fekvőbeteg-ellátás, míg a többi önkormányzati kézben maradjon-e. Az elképzelés szerint minden állami feladat a majdani járási hivatalokhoz kerül, itt azt érdemes vizsgálni, hogy van-e olyan, amit érdemes lenne-e mégis helyben hagyni.

A TÖOSZ vállalja, hogy kidolgozza a mikro kistérségi együttműködésre, az egységesített önkormányzati hivatalok kialakítására és a nem járási jogú városok szerepére vonatkozó javaslatokat. A főtitkár elmondta, hogy a normatív támogatás helyett tervezett feladat finanszírozást modellkisérletekkel kellene tesztelni, mielőtt általános szabállyá teszik.
Sajnos a tagok véleményét nem ismerhettük meg, mivel zárt ülésen hangzottak el.”

Forrás:
Mitől olcsóbb az állami irányítás?, Tribolt Lajos, Fejér Megyei Hírlap, 2011. június 9.