Skip to main content
közigazgatási informatika

Nemzeti Egységes Kártyarendszer: már idén érkezik az „első fecske”

Szerző: 2011. június 10.No Comments

„A rendszer segítségével az állam által kibocsátott okmányok és kártyák száma a jövőben csökkenhet, mely rendszernek „első fecskéje” a diákigazolvány és a kormánytisztviselői kártya lesz. A NEK Bizottság készíti elő a kártyarendszer megvalósíthatósági tanulmányát. – mondta el a Rádió Orient új műsorában Juhász Tibor elnöki tanácsadó, és Bálint Attila szakértő.

A rendszer kidolgozóinak nem célja egy szuperkártya létrehozása, a tervek között az egységesítés szerepel. Az állam által kibocsátott okmányok és kártyák száma a jövőben csökkenhet, az emberek kevesebb igazolvánnyal rendelkeznének. Az új kártyák egymással kompatibilisek, funkcióik átjárhatóak. A NEK a központi nyilvántartás új eleme lesz, így szükséges egy központi infrastruktúra megvalósítása. A koncepció elfogadása után elkezdődött a megvalósíthatósági tanulmány készítése, mely azonosítja az állam jövőben várható költségeit is. A technológiai lobbi hatására alacsony piaci árat érhetünk el – hangsúlyozta Juhász.

A rendszer „első fecskéje” várhatóan a diákigazolvány és a kormánytisztviselői kártya lesz. Az utóbbi már az idei évben forgalomba kerülhet. A pontos menetrendről még nincs információnk, azonban a fokozatosságon van a hangsúly. A jogszabályi háttér kialakítása is lépcsőzetesen megy végbe. Az új kártyarendszerben célunk a költséghatékonyság. Törekszünk arra, hogy az állampolgároknak ne kelljen többet fizetniük jelenlegi okmányaik illetékeinél. Amennyiben lehetséges, az előállítási és a felhasználási fejlesztések során is költségcsökkentő hatást kívánunk elérni. Ebben segít a kártyák több funkcióval való felruházása – hangsúlyozta Bálint Attila.

A kártyák az azonosítás mellett további funkciókkal is felruházhatóak lesznek. Az új diákigazolványok akár kollégiumi belépőkártyaként, elektronikus bérletként is használhatóak. Ezen kívül önkéntesen gazdasági társaságok, szolgáltatók is csatlakozhatnak a rendszerhez, így például vendéglátóegységekben is igényelhetőek kedvezmények – emelte ki Bálint, majd Juhász hozzátette: a nagy testvér effektus ennek ellenére nem érvényesül. Az állam csak az azonosítást végzi, a szolgáltatásokhoz kapcsolódó jogosultságokat továbbra is a szakrendszerek kezelik. A rendszert koordináló okmánymenedzsment központ jogosultsági rendszerben rögzítené, hogy a csatlakozó szervek milyen adathoz férhetnek hozzá a központi nyilvántartásból.

Vendégeink kihangsúlyozták, hogy az állampolgárok iratai számára mindez biztonságot is jelent, hiszen a kártyák központi kezelése lehetővé teszi továbbá azt is, hogy lopás vagy rongálódás esetén azonnal le tudja tiltani kártyáját a központi okmánymenedzsmentnél. Itt rögtön regisztráltathatja új kártyáját is. A központi kártyanyilvántartó elektronikusan értesíti az elfogadóhelyeket a változásról. A NEK nem kapcsolható össze bankkártyával, de a különböző kedvezmény-igénybevételek teljesítményalapon való elszámolása mellett megvalósulhat a különböző szolgáltatók – mint például a MÁV és a BKV – közötti átjárhatóság. A koncepció nem határoz meg konkrét gyártót vagy kártyatípust, csak az egységes platformot. A kártya technikai specifikációit illetően lehetővé teszi a lépcsőzetes fejlesztést. A specifikációkat a megvalósíthatósági tanulmányban részletezzük. A munka elkezdődött, a feladatra kijelölt munkacsoport megalakult – zárta szavait Bálint Attila szakértő. ”

Forrás:
Nemzeti Egységes Kártyarendszer: már idén érkezik az „első fecske”, OrientPress, 2011. június 9.