Skip to main content
közigazgatás: magyar

Egyelőre sötét ló a járási hivatal

Szerző: 2011. június 12.No Comments

„Évszázadokon át léteztek, 1983-ban megszűntek, hamarosan újjászületnek a járások. Az ellenzék szerint a kormány ezzel is csorbítani akarja az önkormányzati jogokat, a jegyzők viszont szívesen szabadulnának néhány hatósági feladattól. Remélik, a kormány ugyanazokra gondol, amelyekre ők.
A kormány azt tervezi – és ez akkor valószínűleg így is lesz –, hogy 2013. január elsejétől újból működni fognak a járások mint közigazgatási egységek. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az a cél, hogy minél közelebb legyenek az állampolgárokhoz. Szita Károly kaposvári polgármester azt nyilatkozta, szét kell választani az önkormányzati és az állami feladatokat.

Kaposvár polgármestere megjegyezte: a településeknek erejükhöz, nagyságukhoz mérten kell hatáskört adni, mert a mostani rendszer ésszerűtlen és igazságtalan. Hódmezővásárhely közgyűlésében a múlt héten arról volt szó, hogy egy értékes épületet a város eladna az államnak, ott működhetne a kormányhivatal 2012-től, a járási rendszer felállítása után. A kormány készíttetett egy munkaanyagot, amelyről ősszel tárgyal az országgyűlés. Ez a szöveg, ha el is érhető, nem közismert, így akik beszélnek róla, indíttatásuknak megfelelően minősítik, illetve találgatják, miről szólhat.

Az általunk megkérdezett Csongrád megyei jegyzők szerint lenne értelme annak, hogy egy sor hatósági feladatot elvigyenek a falusi polgármesteri hivataloktól. Ilyen lehet például a szabálysértési, vagy a birtokvédelmi ügyek intézése, az üzletek működési engedélyének megadása, a gyermek védelembe vétele vagy ideiglenes hatósági elhelyezése. Ezeket azonban csak úgy, „hasból” sorolták: nem tudják, mi szerepel a munkaanyagban. Voltaképp ez a legfőbb kifogásuk: kevés az információ a tervezett változtatásokról. Ezt a kritikát azonban a jelek szerint minden, a rendszert átszervező kormányerő megkapja. A szociológus, Erdei Ferenc – akinek a nevét nemrég letette a makói közgazdasági szakközépiskola – például ezt írta utolsó, 1971-es könyvében, a Város és vidékében: „Nem jó dolog, hogy számos fontos területi-igazgatási kérdés (megyei jogú városok megszűnése, nagyközségek létesítése, járások összevonása és az egész járási státus megváltoztatása, stb.) hivatalos körön belül, egyenesen szólva: bürokratikus módon dőlt el. Igaz, a nyílt vitában sok szubjektív indulat támadt volna fel, mégis, ezek az állampolgárok legközvetlenebb közügyei.””

Forrás:
Egyelőre sötét ló a járási hivatal, Bakos András, Délvilág, 2011. június 11.