Kezdenek kirajzolódni az bürokráciacsökkentő program második ütemének főbb irányai

„A bürokráciacsökkentést célzó program második, középtávú ütemének beavatkozási területei többek között az adózás, a számvitel, a jogalkotási kérdések, a mikro- és kisvállalkozások, a pályázatás és a vállalkozói jogviták költségcsökkentése lehet – mondta Cséfalvay Zoltán kedden Budapesten.
A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára erről az „Egyszerű állam” elnevezésű konzultáció félidei értékelésén beszélt. Mint mondta, a konzultáció célja, hogy érdemi párbeszéd kialakításával egy sikeres együttműködés alakuljon ki a kormány és a vállalkozások között, amelynek sikere mind a vállalatok, mind az állam, mind pedig a fogyasztók érdeke.

A kormány 2011. április 20-án hirdette meg bürokráciacsökkentő programját, amelynek célja, hogy a magyarországi vállalkozásokat sújtó, az európai átlaghoz képest háromszoros mértékű terheket az uniós szintre csökkentse, és ezáltal növelje a kkv-k versenyképességét. Az első, 105 milliárd forintos tehercsökkentés intézkedéseit a kormány a szakmai szervezetekkel együttműködve kidogozta, a második, 400 milliárd forintos cselekvési terv kidolgozása érdekében 2011. június 2-án egyhónapos konzultációsorozat indult. A több mint 30 helyszínen megrendezendő konzultáció lehetőséget ad a vállalkozásoknak arra, hogy javaslatokat tegyenek a bürokráciacsökkentés irányait illetően.

A konzultációsorozattal egy időben elindult az www.egyszeruallam.hu internetes oldal is, ahol bárki küldhet hozzászólást, javaslatot.”

Forrás:
Kezdenek kirajzolódni az bürokráciacsökkentő program második ütemének főbb irányai, Nemzetgazdasági Minisztérium, 2011. június 14.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.