Skip to main content
közigazgatás: magyar

Kormányablak Érden

Szerző: 2011. június 18.No Comments

„A kormányzat az ügyfelek számára egyszerűbbé, gyorsabbá és áttekinthetőbbé kívánja tenni a közigazgatási ügyek intézését, a Kormányablakok az egyablakos ügyintézés kiépítésének jegyében nyíltak meg 2011. január 3-án, Pest megyében 3 városban: Érden, Cegléden és Vácott.

Az integrált kormányzati ügyfélszolgálat országos hálózatának Érdi Irodájában 2011. május 31-én a Budaörsi Kistérség vezetői is látogatást tettek. A látogatás alkalmával közülük többen ügyet is intéztek.

Az ügyfélszolgálatok egységes sztenderdek mentén országos illetékességgel működnek, így az állampolgárok lakóhelyüktől függetlenül bármelyik Kormányablakot felkereshetik, és az egységes feladatellátás okán valamennyi Kormányablakban ugyanazon szolgáltatásban részesülhetnek – emelték ki a látogatás alkalmával az ügyfélszolgálatot működtető Pest Megyei Kormányhivatal képviselői. A Kormányablakok 30 ügytípusban fogadják az ügyfeleket, e-ügysegédi szolgáltatást nyújtanak, valamint általános közigazgatási tájékoztatást adnak az érdeklődőknek.

Az országos adatokkal megegyezően az Érdi Kormányablakot is elsősorban családtámogatási ügyekben keresik fel az állampolgárok. Népszerű szolgáltatás azonban e-ügyintézéshez szükséges ügyfélkapu regisztráció is. 2011. március 16-ától a Kormányablakok fogadják az egyszerűsített honosítási kérelmeket is, továbbá az Új Széchenyi Terv Infópont hálózatának tagjaként felvilágosítást tudnak adni a mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető pályázati konstrukciókról is. A Kormányhivatal részéről hangsúlyozták továbbá, hogy a polgárok olyan ügyekben is tájékoztatást kérhetnek, amelyeket nem a Kormányablakban intézhetnek.”

Forrás:
Kormányablak Érden, Budakeszi Hírmondó, 2011. június 16.