Skip to main content
informatika

DOStalgia -30 éves a PC

Szerző: 2011. június 26.No Comments

„A leghíresebb személyi számítógép, az első valódi mikroprocesszor és a világ egyik legelső e-könyv olvasója – amelyet Charles Simonyi ajándékozott családjának – látható a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállításán.

Harminc éve, 1981-ben jelent meg az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredmé-nyeként az IBM PC, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe. Azóta a PC szó nem csupán a Personal Computert (személyi számítógépet), hanem elsősorban az IBM PC utódait jelenti. A PC megjelenését az tette lehetővé, hogy 10 évvel korábban készült el az első mikroprocesszor, az Intel 4004, amely egy új generáció kezdetét jelentette az informatika világában.

A nyolcvanas évek elejétől az SZKI, majd a Műszertechnika, a Videoton és más magyar cégek is bemutattak IBM-kompatibilis személyi számítógépeket. Az évtized folyamán egyre több távol-keleti alkatrész jutott el az országba. A PC és klónjai először az irodákat hódították meg, majd a 90-es évek közepére kiszorították a különböző házi számítógépeket. Ez az íróasztalunkat uraló „szürke doboz” megváltoztatta mindennapjainkat, ezért kiállításunk a PC – és vezérlőműve: a mikroprocesszor – előtt tiszteleg.

Les Vadasz, a világ első mikroprocesszorának vezető konstruktőre a következő személyes üzenetet küldte a DOStalgia – 30 éves a PC kiállítás látogatóinak: „Az első mikroprocesszor 2300 tranzisztorból épült fel. Mára ez a szám a milliószorosára nőtt… több mint 2 milliárdnál tartunk! Az elmúlt évtizedekben ez a technológia gyökeresen megváltoztatta mindennapi életünket, a munkánkat és a számítógépes játékok világát is. Nagy utazást tettünk és a forradalom folytatódik…”

A kiállításon számos ritka relikvia lesz látható: a 4004-es processzor, és az IBM Model 5150 – a világ első igazi PC-je – mellett többek között az IBM PC elődje: az IBM Displaywriter, valamint az első magyar gyártású PC – egy IBM-klón, a Proper. A kiállítás bemutatja az Intel termékpalettáját, processzorait, valamint azt a korai e-book olvasót és néhány más olyan tárgyat, amelyet Charles Simonyi ajándékozott édesapjának, Simonyi Károly fizikus professzornak.”

Forrás:
30 éves a PC – kiállítás a Közlekedési Múzeumban, SG.hu, 2011. június 24.