Skip to main content
közigazgatás: magyar

Vitanap az új önkormányzati törvény koncepciójáról

Szerző: 2011. június 29.No Comments

„…dr. Kara Pál, az ETK Önkormányzati Klub szakmai főtanácsadója, nyugalmazott államtitkár…felidézte, hogy a legutóbbi alkalommal beszélt az új alaptörvényről, és akkor konkretizált néhány új elemet, amelyekről szót kell ejteni. Ezek közül a képviselők számának jelentős csökkentése vagy még a ciklus öt évre emelése kevésbé megosztó, mint például a törvényességi felügyelet kérdése vagy még inkább az aktuspótlási kötelezettség, amely nem megalapozott, nem eléggé kiérlelt ahhoz képest, amilyen jelentős beavatkozás lenne az önkormányzatok életébe. Ugyancsak nem akármilyen kérdés a feladatfinanszírozásé, amelyről jó lenne világosan tudni, hogy micsoda.

A gazdaság kérdéseihez érve a levezető elnök utalt a miniszterelnök nyilvánosan elhangzott szavaira: „nehogy valaki az ország eladósodását és a gazdasági nehézségeit a magyar önkormányzati rendszer nyakába próbálja varrni”. Már csak azért sem, mert éppen az önkormányzatok életképességét bizonyítja, hogy az elmúlt tíz év közel ezermilliárdos forráskivonása ellenére a rendszer fenn tudott maradni, működik. „Ezt úgy lehet és kell érteni, hogy igen, végül is összességében az ország, a társadalom hálával és elismeréssel tartozik azoknak a képviselő-testületeknek és polgármestereknek, akik az elmúlt években is próbálták az önkormányzatokat irányítani és a feladatukat megoldani” – nyomatékosította dr. Kara Pál.
Ezután arra az örökzöld, vissza-visszatérő témára reflektált az előadó, miszerint Magyarország községhálózata elaprózott, és ez lenne sok gond forrása. Jó lenne ezt egyszer lezárni, és mint tényt nem említeni többet, hanem csak dolgozni vele – fogalmazta meg óhaját az elnök. Két hasonló nagyságú európai országot említett példaként: Csehországban a magyarországi 3174 települési önkormányzattal szemben 6237 van, Portugáliában 275.

Végül az önkormányzatok feladatainak, struktúrájának kérdéséről ejtett néhány gondolatébresztő szót a vitaindító. Megyei szinten megtörtént az állami feladatok elkülönítése, felálltak a kormányhivatalok, most az a kérdés, a következő igazi szint a település vagy az újraalakuló járás. Mind a kettőt meg lehet védeni, és mind a kettőt el lehet vetni – mondta az előadó. A járási szint érdemi centralizációt jelent, annak minden előnyével és hátrányával, a települési szinten komoly, stabil szakembergárda alakult ki, szakértők szerint elég lenne néhány nagy szakértelmet kívánó feladatot és hatáskört érdemben felvinni járási szintre. Azonban a dolog nem ezzel áll meg, mert az anyagban az van, hogy húzzunk egy 2000-es limitet. Innentől azután lehet sorolni a tisztázatlan kérdéseket: az egyesített hivatalok szerepéről, feladatairól, a jegyzők sorsáról, és arról, hogy el kellene végre dönteni, milyen sorsot szánnak az egészen kis településeknek.

A vita első felkért hozzászólója, Móré László szakmai tanácsadó (Hajdúböszörmény) Eötvös Józsefnek a szubszidiaritás elvét már a XIX. században megfogalmazó szavaival kezdte eszmefuttatását. Majd arra mutatott rá, hogy a tapasztalat szerint, ha bajban van egy állam, általában a decentralizálás eszközéhez nyúl. Ha nincs a magyar decentralizált önkormányzati rendszer, nem feltétlenül tudta volna a magyar gazdaság és társadalom azokat a feszültségeket levezetni, amelyek a gazdaság leépüléséből következtek – mondta. Ebben sok szerepe volt a tapasztalatot helyettesítő lelkesedésnek is, ami az újonnan létrejött önkormányzatokat előre vitte, de az utolsó ciklusban kifogyott.
A jelen magyarországi helyzet Móré László szerint a francia helyhatósági rendszer 1982-es átalakulására emlékeztet, amely egyfajta alkufolyamat tárgyává teszi a költségvetést az önkormányzat és a prefektus között. Ennek a vége nézeteltérés esetén az is lehet, hogy a prefektus helyettesítő döntést hoz az önkormányzat költségvetési rendeletében, és a későbbiekben ez az önkormányzat feladatellátásának, finanszírozásának alapja. A szakmai feladatfinanszírozás azonban elméletileg azt jelenti, hogy bizony le kell bontani a feladatokat tevékenységekre, de ehhez a mai magyar számviteli, statisztikai rendszer nem nyújt kellő alapot.

A következő felkért hozzászóló Szekeres Antal főjegyző (Debrecen) volt. Azt vizsgálta, hol tart az átfogó közigazgatási reform négy, megkerülhetetlenül fontos eleme: a szervezeti rendszer, a feladatmegosztás, a feladatellátás eljárási szabályai, illetve a köztisztviselők képzése, továbbképzése területén.
A szervezeti rendszert illetően a hozzászóló szerint nem kiforrott a koncepció. Nincs tisztázva az, hogy a községi, nagyközségi, kisvárosi, járási székhelyi, kistérségi, megyei jogú városi, megyei, regionális meg országos szint egyáltalán hogyan és milyen szervezeti rendszerbe, struktúrába igazodhat. Nagyon jó lenne hangsúlyosan foglalkozni a kisebbségi önkormányzatok szervezeti kérdéseivel és természetesen feladat-ellátási kérdéseivel is. Amíg az igazgatási szinteket meg nem határozzák és az egyes önkormányzati, szervezeti modelleket hozzájuk nem rendelik, addig nagyon nehéz lesz ebből a koncepcióból tételes jogi szabályozást megalapozó jogszabály-tervezetet írni.
Az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás kérdésének bonyolultságát azzal a példával érzékeltette Szekeres Antal, hogy jóllehet egy megyei jogú város jegyzője önmagában több feladat- és hatáskör címzettje, mint a kormányhivatal által működtetett államigazgatási kollégium tagjai összességében, mégsem lehet elérni, hogy a kollégiumban teljes jogú tagként vegyen részt az adott megye jegyzői képviselete.

Anélkül, hogy az állami feladatellátás részleteibe belebonyolódott volna, a felszólaló jelezte: „nagy kérdés az, hogy az állami feladatellátás tisztán állami feladatellátás marad-e, vagy pedig haladunk tovább azon az úton, hogy egy kicsit állami is, egy kicsit önkormányzati is, az ehhez szükséges finanszírozást megnyirbáljuk az önkormányzat oldaláról, a lényeges területeket áttesszük az állami feladatellátás területére, és akkor ebből majd lesz valami”.
A harmadik területre térve a hozzászóló leszögezte: az eljárási rendet hozzá kell alakítani az önkormányzati rendszer reformjához. Egy szervezeti struktúra meghatározott anyagi jogszabályban meghatározott feladatait és hatásköreit csak egységes, ügyfélbarát, hatékonyan működő eljárási rend szerint tudja gyakorolni. Számtalan olyan kérdés felvetődik, amelyet a hatósági jogalkalmazói tevékenység során önkormányzati hatósági ügyekben megfelelő módon és a rendszer sajátosságainak megfelelően kell alkalmazni.
Végül a reform mögött, mellette és ellene is emberek vannak – mondta a negyedik elem kapcsán Szekeres Antal. Választópolgárok közössége, akik iránt érzett felelősséggel kell az önkormányzati feladatokat ellátni és végezni, a másik oldalon pedig azok a köztisztviselők, akik az önkormányzati rendszerben a jogalkalmazóként, jogszabály-előkészítőként és számtalan más feladat elvégzőjeként dolgoznak. Ezeknek a köztisztviselőknek a képzése, továbbképzése és folyamatos önképzése nélkül az önkormányzati reform megvalósíthatatlan. Nem biztos, hogy a köztisztviselői törvény olyan típusú módosításai, mint a legutóbbi két alkalommal, használnak a köztisztviselői kar lojalitásának.

Szerintem jó állam akkor lesz, ha van jó önkormányzat” – mondta Nánási Éva. A bizalom a polgárok részéről elsődlegesen az általa választott önkormányzat felé működik: vele akar találkozni, tőle várja el, hogy segítsen neki, tőle várja el a feladatellátást, az igényei kielégítését, a szükségleteinek megfelelő szolgáltatásokat. Tőle fogja elvárni a jövőben azt, hogy képviselje őt a kormányszervezetek felé. Az önkormányzati rendszert nem szabad uniformizálni, hivatalnoki, hivatali típusú hierarchiába átrendezni. „Úgy gondolom, értékválasztás kérdése, és lehetne az egy érték, hogy minden helyi közösségnek joga van a saját önkormányzáshoz” – folytatta. Ha a helyi közösség úgy dönt, joga van arra, hogy saját polgármestere legyen. Ha a helyi közösség úgy dönt, joga van ahhoz, hogy saját hivatala legyen.
Lehetnek olyan közfeladatok és közszolgáltatások, amelyeket valóban nem kell települési szinten ellátni, és a 300 fős településnek is kötelező feladatává tenni. Ez már igazgatásracionalizálás, igazgatásszervezési probléma. De itt adódik a kérdés: mitől lesz jobb a járási hivatal államigazgatási szolgáltatása, és mitől lesz olcsóbb, és miért lesz közelebb az állampolgárhoz? Saját városa példájával érzékeltette a kérdést: Gödöllő körzetközponti városként teljes államigazgatási szolgáltatást végez, ugyanazt, amit a tervek szerint a járási hivatal mint kormányhivatal fog csinálni. Konkrét példák azt mutatják, hogy ezt nem fogja tudni olcsóbban ellátni az állam, valószínűleg drágább lesz.

Bencsik Mónika polgármester (Nagykovácsi) elmondta, hogy kistérségi elnökként és három ciklus tapasztalatával is nyomatékosabban felhívná a figyelmet a települések üzemeltetésére. Nem készült el a beígért egységes településüzemeltetési törvény, nem alkották meg az egységes hulladékgazdálkodási jogszabályt, jóformán hetente változtatják meg víz és szennyvíz ügyében a koncepciót… „Erre valakinek odafönt fel kellene hívni a figyelmét, hogy ezzel foglalkozzanak elsőként, aztán majd jöhetnek ezek a hatalmas és nagy ívű elképzelések” – mondta Bencsik Mónika.

A konferencia szünete után Miskolczi Tamás, az ETK Önkormányzati Klub elnöke volt az első hozzászóló. Arra hívta fel a figyelmet, hogy lényegi elemek nincsenek kidolgozva a koncepcióban: „amikor azt mondjuk, hogy költségtakarékos önkormányzatot akarunk, az vajon mit jelent? Mihez képest költségtakarékos?” Semmi nyomát nem látni az anyagban, hogy összehasonlítanák az önkormányzatoknál maradó feladatok költségeit meg a kormányhivatalokba átvitt feladatok költségeit. Innentől kezdve nem tudjuk, mi a pénzügyi cél.
Jobb lenne, ha az önkormányzatok önállóságának szigorúbb szabályozása helyett az önkormányzati gazdálkodást szabályoznák szigorúbban. Sehol sem tartalmazza az anyag azt, hogy felkutatnák a legfőbb veszteségforrásokat. Elveket közvetít a rendszer, de azt, hogy hol költjük el feleslegesen a legtöbb pénzt, meg sem próbálja nézni. Ennek egy vetülete, hogy szegény kisközségeken veri el a port.
A koncepció hiányosságait sorolva Miskolczi Tamás felhívta a figyelmet: olyan mértékben fogalmunk sincs arról, hogy milyen áron fog működni az új rendszer, hogy akár nagyon nagy meglepetéseket okozhat. Nem ismerjük továbbá az átalakítás költségeit, pedig tetemesek lesznek. Nincs továbbá ellenőrzés, azt még fel kellene építeni.

Bárdos László címzetes főjegyző (Simontornya) arra hívta fel a figyelmet a koncepció kapcsán, hogy óvakodni kell a kiszámíthatatlan következményekkel járó változtatásoktól. Ha megkérdezték volna a 2000 fő alatti települések lakosságát, hányan mondták volna, hogy meg kellene szüntetni a polgármesteri hivatalt? – tette fel a kérdést…Önmagában a lakosságszám nem alkalmas annak eldöntésére, hogy legyen, vagy ne legyen önálló hivatal – idézte Bárdos László a kistelepülési jegyzők véleményét. Ehelyett ellátandó közszolgáltatások ismeretében a helyi képviselő-testületek döntsenek arról, hogy azokat az adott település egyedül nem tudja ellátni, akkor kerüljön sor a társulásos feladatellátásra, de semmiképpen sem tartják helyesnek a tanácsrendszer-szagú községtömbösítést, mely az azóta szétvált községek közötti ősi vitákat újraéleszthetné.
A levezető elnök, dr. Kara Pál vette magához a szót, hogy három kérdésben „provokálja”, serkentse állásfoglalásra a későbbi hozzászólókat, nevezetesen a megyék szerepét vázoló alternatívák, a főváros jövője, illetve az önkormányzatok adósságállománya témakörében.

Orosz Mihály Zoltán polgármester (Érpatak) először is az ellenőrzés és a felelősségre vonás megerősítésére és fontosságára hívta fel a figyelmet, mert különben bármilyen átalakítás után is „ugyanúgy szét fog folyni a pénz”. Majd arról beszélt, hogy a koncepció gyakorlatilag ellehetetleníti a vidéki kistelepüléseket, mert ha a hivatalt megszüntetik, azzal a 3-5 emberrel olyan szellemi kapacitást és adminisztrációs segítséget vonnak ki onnan, hogy az végzetes lehet a település megtartó képessége szempontjából. Az önkormányzatok adósságállományának adatait pedig nem lehet megszerezni, mondta az iménti „provokálásra” válaszolva, pedig nagyon szerették volna megtudni, melyik ötven önkormányzat áll az adósságlista élén.

Matejcsok Zsolt, az 1061 lakosú Galgagyörk polgármestere elmondta: ő pesszimista, úgy látja, a kistelepülések lesznek beáldozva, nagyon csekély nyereségért tönkre fogják tenni a vidéki Magyarországot. Galgagyörk eladósodott település, de a legtöbb város örülne annak, ha a költségvetésének csak a 12 százaléka lenne az adóssága – fűzte hozzá. Ő is úgy látja, ha elveszik tőlük a hivatalt, a kistelepülések meg fognak halni.
Seres Mária, Mátraverebély polgármestere kért ezután szót, mert faluja problémái igen hasonlóak a galgagyörkiekhez. Mindenki arra vágyik, hogy rend legyen, és erősödjön Magyarország, de ez nem fog menni, hogyha a kistelepüléseket elsorvasztjuk – mondta. Meggyőződése, hogy az erős államhoz erős önkormányzat kell, de jelenleg semmilyen feltételt nem szab senki, ami egy polgármester akár szakmai, akár emberi felkészültségét mérné.
Móré László jelentkezett újból szólásra, és azzal egészítette ki Miskolczi Tamás korábbi eszmefuttatását, hogy a célmeghatározáson kívül jó lenne a peremfeltételeket is meghatározni. Logikusan mindenki elmondta, hogy egy előrevivő reform pénzbe fog kerülni, ugyanakkor a Brüsszelbe elküldött konvergencia program forráskivonással számol az önkormányzati rendszerből jövőre és a rákövetkező évben is. Ezek után több mint indokolt lenne leírni nemcsak a pénzügyi peremfeltételeket, hanem a személyzeti, a működőképességre vonatkozó alapfeltételeket, tehát mindazt, amitől ez a rendszer nemhogy működni fog, hanem jobban fog működni.

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere a rendszerszemléletet hiányolja az önkormányzatiságról szóló vitából. Meggyőződése szerint akkor szükséges az átalakítás és csak úgy, hogyha ezt a szakma is alá tudja támasztani. A portálunkon is megjelent nyílt levelét megemlítve szólt a kistelepülések gondjáról. Elmondta: klasszikusan aprófalvas szerkezetű térségből érkezett, ahol a 36 település által alkotott encsi kistérségen belül csak négy település van ezer fő fölött. Ha az önálló hivatalhoz kitűzött 2000 fős létszámhatárt vesszük, már most látszik, hogy sokkal gazdaságtalanabb struktúra alakulna ki, mert ez sok esetben hét-nyolc-kilenc településnek az igazgatási fúzióját jelentené. Üveges Gábor beszélt a kistelepülési polgármester helyzetének sajátosságairól, arról, hogy nem lenne szabad újraindítani a falu és város közti áldatlan vitát, és arról, hogy szerinte is csak a vidéknek van tartaléka Magyarország számára, még ha Nyugat-Európával szemben nálunk a falu sokszor még egyet jelent is a szegénységgel és a lepusztultsággal.

Mátyás B. Szabolcs jegyző (Újfehértó) szerint világos, hogy jegyzők nem lesznek. Államigazgatási feladatot a polgármester fog kapni, és majd ő fogja ellátni, a járási hivatalokat politikusok fogják vezetni. Meghatározott hierarchia meghatározott feladatleosztás szerint fog működni, és igazából itt lesz a pénzmegtakarítás.

Sárközi Zsolt, Harta és Dunatetétlen közös hivatalának aljegyzője is a kistelepülések jelenét és jövőjét vizsgálta eszmefuttatásában, és oda konkludált, hogy ha nem biztos, hogy gazdálkodásában a járási hivatal racionálisabb eredményt fog hozni, és az sem biztos, hogy szakmailag hatékonyabb lesz, akkor talán az a cél, hogy meglegyen a politikai befolyásolás lehetősége.

Miskolczi Tamás erre reagálva azt mondta, egészen biztos, hogy nem rosszindulatból csinálja a kormány, amit tervez. Az a víziója, hogy az állam a legjobb gazda, és az is egy vízió, hogy ez az új rendszer működőképesebb és olcsóbb lesz. Talán azért van értelme elmondani azt, hogy nem fogja teljesíteni azt a víziót, hogy olcsóbb lesz, mert akkor talán megdőlhet az a gondolat, hogy ez azon a pályán mozog, amit eltervezett a kormány.”

Forrás:
Vitanapot tartott klubunk az új önkormányzati törvény koncepciójáról, ETK Önkormányzati Klub, 2011. június