„1) Egyértelműen jó az az elképzelés, amely az önkormányzati feladatokat úgy szándékozik telepíteni, hogy figyelembe veszi az adott önkormányzat valós teherbíró képességét, reális anyagi helyzetét stb. (Tehát nem mechanikusan csak a lakosságszámot!)
2) Szinte teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy az államigazgatási feladatok, illetőleg a hatósági ügyek döntő többsége kerüljön ki az önkormányzati körből, ezeket állami szervek lássák el.
Jeleznünk kell azonban, hogy a végrehajtás részletkérdéseit illetően ma még – teljesen érthető módon – komoly véleménykülönbségek vannak a különböző típusú önkormányzatokat képviselő szakemberek/politikusok között.A hozzászólók többségét (praktikusan mindenkit) alaposan felkavarta és elbizonytalanította a vitaanyagnak azon része, amely megszüntetné a 2000 fő alatti településeken a polgármesteri hivatalokat és az érintett településeket úgynevezett egyesített hivatal létrehozására kötelezné. Arról nem történik említés, hogy ezek hogyan jönnének létre, milyen rendező elvek alapján. Az pedig tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az anyag szerint valamiféle „pár fős” iroda maradna a „nem székhely” településeken. Vagyis úgy tűnhet, mintha egy furcsa feladatkörű kör jegyzőség alakulna ki, természetesen körjegyző nélkül.
Azért idézünk el ennél a kérdésnél, mert szerintünk itt találkozik sajátosan az önkormányzati és az államigazgatási feladatok egy része. Ehhez azonban (minél előbb) nagyon pontosan tudni kellene azt, hogy melyek azok az önkormányzati feladatok, amelyek minden településen elvégzendők/ellátandók (egyedül vagy társulásban), és milyen olyan további hatósági vagy hatósági jellegű (rész)feladatok maradnának még meg a 2000 fő alatti településeken, amelyeket esetleg ez a „pár fős” apparátus végezhetne el. (Elképzelhetők ilyen feladatok a szociális igazgatásban épp úgy, mint az adóigazgatásban, de néhány további olyan feladatellátás során is, amikor valamely törvény végrehajtása érdekében az önkormányzat rendelete tartalmaz érdemi feladatot a községben pl. állategészségügyi vagy növényvédelmi területen.)
3) A „tisztán önkormányzati” feladatokkal kapcsolatban mindenképpen szóvá kell tennünk, hogy a jövőben várhatóan még sokkal nagyobb jelentőségre tesznek szert az úgynevezett település üzemeltetési feladatok. Ez a méltatlanul elhanyagolt terület lényegesen nagyobb törődést és figyelmet érdemel mind a jogalkotók, mind a települési szakemberek részéről. Bár terjedelmi okok miatt a problémák részletezésébe semmiképpen nem tudunk belemenni, azt jeleznünk kell, hogy a majdani önkormányzati törvényi koncepció kialakításához a tartalom és az e körbe tartozó fogalmak pontos tisztázása elengedhetetlen.
Ennek hiányában kifejezetten illuzórikus a vitaanyagban a településüzemeltetésre való hivatkozás, hiszen abból legfeljebb annyi derül ki, hogy a készítők a kommunális szolgáltatások egy részére gondolhattak. Itt egyrészt nem elegendő csak egy példálózó felsorolás, másrészt az első helyen említett közvilágítás, mint „megmaradó”, kötelező önkormányzati feladat, legalább is vitatható. (Ahogy sarkosan megfogalmazták: „érdemben a világon semmi közünk nincs hozzá”.)
4) Írjuk ezt annál inkább, mert a „minden mindennel összefügg” elv alapján egyrészt csak ezek birtokában érdemes igazán komolyan foglalkozni a különböző társulások kérdéseivel (már pedig a jövő szempontjából ezek jelentősége minden bizonnyal döntős súllyal esik latba majd). Másrészt viszont csak ezek ismeretében alkotható meg a törvényben az a nagyon sokszor emlegetett települési önkormányzati „minimum-szolgáltatási rendszer”, amely nélkül nem beszélhetünk valós önkormányzatról.
5) A vitaanyag készítői sem érezték igazán feladatuknak a fővárossal való komolyabb foglalkozást, hiszen a szakma által már évtizedek óta ismert „alternatívákhoz” még a ma már bőven rendelkezésre álló pozitív és negatív tapasztalatok alapján az esetleges előnyökre és hátrányokra vonatkozó komolyabb érveket sem munkálták ki. Tudjuk, hogy ez kifejezetten politikai döntést igénylő kérdés, azonban, az előkészítő munkát nem lehet a szakmának „megspórolni”. Bár klubtagjaink többsége nem a fővároshoz kötődik, olyan vélemények fogalmazódtak meg, mely szerint „Budapest egységes üzemeltetése és fejlesztése az egész országnak érdeke.”
6) Az előző pontban írtakhoz részben hasonlóan a vitaanyag meglehetősen „kurtán-furcsán” intézi el a megyéket, illetve azok jövőjét. Ez már csak azért sem fogadható el, mert a jelenlegi kormányzó pártok az önkormányzati rendszer során mindvégig keményen kiálltak a megyékért, bár nem sokat tehettek értük.
Azokkal a véleményekkel értünk egyet, amelyek úgy fogalmaznak, hogy még ha sajnos az alaptörvényben nem is lett az elnevezés a történelmi töltetű „vármegye”, gondoskodni kell arról, hogy egy megfelelő erejű, feladatokkal és hatáskörökkel, valamint saját bevételekkel is rendelkező területi önkormányzatokat hozzon létre az új önkormányzati törvény.7) Egyidejűleg megnyugtatóan rendezni kell a megyék kapcsolatait a megyei jogú városokkal. Ez utóbbi kategória fenntartását egyébként a községek és városok képviselői többször kifogásolták. Megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy érthetetlen, illetve elfogadhatatlan az, ahogy a vitaanyag a jövőt illetően a városokat, de különösen a megyei jogú városokat kezeli. (Olyanként, ahol semmi megoldandó probléma lényegében nincs, nem kell velük foglalkozni, hiszen önjárók.) Mások szerint a nagyvárosoknak egy-két kivételtől eltekintve érdemi vonzás körzete, valós térségi szerepe nincs. Abban viszont a legtöbben egyetértenek, hogy az önkormányzati rendszer eladósodásának elsődleges okozói – a megyéken kívül – a nagyvárosok.
8) A járási jogú város kategória, egyáltalán a fogalom felelevenítése a vitaanyag egyik legszerencsétlenebb próbálkozása, különösen, ha összevetjük a többi, ún. egyéb várossal.
Szakmai berkekben többé-kevésbé köztudott, hogy ezt a településkategóriát a második tanács törvény vezette be 1954-től. Akkor azonban megvolt az értelme, mivel a szóban forgó városokat „kiszedte” a nagyhatalmú járási tanácsok fennhatósága alól. (Ez a korábbi 1950-1954 közötti helyzethez képest jelentős előrelépés volt!) Napjainkban azonban nem lesz egyszerű kimunkálni jogállását és feladatait, különös tekintettel a közben felállításra kerülő járási hivatalok kompetenciájára is.9) Ehhez képest a további „egyéb” városok jogi helyzetét és feladatait is mielőbb tisztázni kell. Sokak kérdése, hogy „mi (lenne) a különbség az egyéb városok és a községek érdemi feladata között”? (Annyi bizonyos, hogy hasonlóan komplikált, három, illetve négy típusos városi szisztéma világviszonylatban is kevés lehet.)
10) A kötelező társulások kérdése ebben az időszakban is komoly vihart kavart, egyes vélemények a tervezett szabályozást az önkormányzati önállóság jelentős csorbításának tartják.
A magunk részéről nem osztjuk ezeket a véleményeket, mert ha a jogalkotó ezzel a vitathatatlanul kemény eszközzel ésszerűen és célszerűen bánik, akkor a jogintézmény alkalmas arra, hogy elősegítse az önkormányzatok munkáját. Inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy különösen az alapszintű szolgáltatások terén számos olyan „mikrotérségi körzet” jött létre, amely hatékonyan működik, valóban a teljes önkéntesség alapján. Szerepük vélhetően a jövőben erősödni fog. Ez szerintünk kívánatos is azzal a megjegyzéssel, hogy egyrészt egyáltalán nem baj, ha egy-egy járáson belül több ilyen mikrotérség működik, másrészt ezek lehetnek értelemszerűen többcélúak is, sőt még azt sem tartjuk lehetetlennek, hogy egy-egy ilyen térség nemcsak járási, de megyehatárt is átlépjen.
10/a Elhangzottak olyan vélemények, hogy a kötelező társulások teljes körű kiépítésével végül is a politika a községek helyett vagy fölött kiépítené a járási önkormányzati szintet. Nem gondoljuk, hogy akárcsak burkoltan is, ez valós célkitűzés lenne; egy ilyen konstrukcióval különösen a községi önkormányzatok semmiképpen nem értenének egyet. Sajátos magyar megoldásként – hosszabb távon – elvileg elképzelhető egy ilyen megoldás, ahhoz azonban nagyon sok minden szükséges lenne. Pl. az alaptörvény több módosítása, a teljes községrendszer szerepének gyökeres újragondolása stb.
11) A vitaanyag számos további elképzelésével a klubtagság jórészt egyetért. Példaként említjük az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok szigorítását, a községalakítás és a várossá nyilvánítás feltételeinek egyértelműbbé, keményebbé tételét, az önkormányzatok gazdálkodásának hatékonyabb ellenőrzését.
Másfelől több olyan kérdéskör van, amellyel kapcsolatban az önkormányzatok véleménye többnyire ellentétes a vitaanyagban foglalt javaslattal. Különösen vonatkozik ez a törvényességi felügyelet egyes területeinek részletszabályaira (pl. az úgynevezett aktuspótlási lehetőségre), de ide sorolhatók azok az elképzelések is, amelyek tovább szigorítanák, illetőleg állami szerv engedélyéhez kötnék az önkormányzatok hitelfelvételi lehetőségét stb.”
Forrás:
Javaslatok és szakmai vélemények az önkormányzati rendszer megújításához, Kara Pál, ETK Önkormányzati Klub, 2011. június 28.
