Skip to main content
informatika

Nem kapnak többé ingyen Windowst a felsőoktatási hallgatók

Szerző: 2011. július 3.No Comments

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a múlt héten kihirdette, hogy a közoktatási és felsőoktatási intézmények a jövőben „sokkal kedvezőbb feltételekkel juttatja zárt forráskódú licencekhez az oktatási intézményeket”. A korábbi szerződés értelmében tavaly 1,5 milliárd forintba került a zárt forráskódú oktatási licencek beszerzése, az idén kötött új megállapodás ehhez képest mintegy 400 millió forint megtakarítást eredményezett. Az új konstrukció több változást is hoz, kibővül az intézmények számára elérhető nyílt szoftverek köre, másrészt szűkül az oktatási intézmények és hallgatóik számára a Microsoft-termékek elérhetősége.

Nincs többé ingyen Windows otthonra
A felsőoktatási intézmények számára nem lesznek többé elérhetők a Microsoft szervertermékei (pl. Windows Server,SQL Server, Exchange Server) a Tisztaszoftver programban, a hallgatók pedig többé nem jogosultak otthon is használni a vállalat szoftvereit. A HWSW a Microsofttól megtudta, a vállalat és a kormányzat jelenleg dolgozik egy olyan konstrukción, amely lehetővé tenné az intézmények számára egyes szervertermékek kedvezményes megvásárlását, illetve biztosítaná a diákok számára az otthoni licenceket, de csak rászorultsági alapon. Az egyeztetések jelenleg is folynak, konkrétumokkal várhatóan az őszi tanévkezdésre szolgálnak majd az érintettek.

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arra törekszik, hogy a különböző technológiák versenye élénküljön az oktatási szférában is. Az új konstrukció szerint a szerver szoftverek esetében az intézmények önállóan döntenek majd és szerzik be a tevékenységükhöz legjobban illeszkedő, azt leghatékonyabban támogató informatikai megoldásokat” – áll a minisztérium közleményében. Az NFM célja láthatóan az volt, hogy az oktatásban „helyzetbe hozza” a nyílt forrású szoftvereket: a HuEDU és az OpenEDU programok révén az alap-, közép-, és felsőoktatási intézmények ingyenesen juthatnak több nyílt forrású asztali és szerverszoftverhez, illetve kapcsolódó szolgáltatáshoz.

Nyílt szoftverek érkeznek
Az ULX Kft. az OpenEDU program keretében a közoktatás és a felsőoktatás igényeihez igazított, nyílt forráskódú szoftvereket kínál…A SuliX csomagot eddig is bárki ingyenesen letölthette és telepíthette, az intézmények azonban a Tisztaszoftver program kiterjesztéseként létrejött OpenEDU keretén belül szállítói támogatást is kaphatnak hozzá. Szentiványi Gábor szerint a közoktatásban nem csak költséghatékonysága miatt számíthat sikerre a SuliX, hanem mert könnyebbé teszi az iskolai alkalmazottak, például a gyakran rendszergazdaként is dolgozó informatikatanárok életét azáltal, hogy automatizál számos feladatot (pl. dolgozatírás, érettségi, tanulói képernyők kontrollja, biztonsági mentések), és teljes csoportmunka és szülői kommunikációs felületet is ad. A megoldás nem csak a SuliX saját desktopjával hanem Windows munkaállomásokkal is együttműködik.

A forráshiányos felsőoktatás számára leginkább az alacsonyabb költség miatt lehetnek vonzók az ULX által forgalmazott nyílt forrású szoftverek, illetve mert segítségükkel a hallgatók főiskolai, egyetemi éveik alatt tapasztalatokat szerezhetnek az iparban már széles körben használt technológiákkal. A felsőoktatási intézmények számára az OpenEDU keretén belül a Red Hat Enterprise Linux operációs rendszert, KVM-alapú virtualizációs megoldást, a PostgreSQL adatbázisszervert, a Zimbra csoportmunka-szoftvereket és az Alfresco dokumentumkezelő rendszert ajánlja az ULX. Az oktatási intézmények számára a kereskedelmi konstrukciókhoz hasonló támogatási szolgáltatásokat ad a cég.

Nyílt és zárt Novell-termékek is elérhetők
Az OpenEDU mellett az oktatási intézmények számára elérhető másik, nyílt forrású szoftvereket tartalmazó csomag a HuEDU, amely mögött a Novell áll – a cég a SUSE felvásárlásával lépett be a nyílt forrású szoftverek területére. ”

Forrás:
Nem kapnak többé ingyen Windowst a felsőoktatási hallgatók, Bodnár Ádám, HWSW.hu, 2011. június 27.