Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikaművelődés

Konferencia az elektronikus levéltárakról

Szerző: 2011. július 16.No Comments

„Ma záródik az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósításra kerülő Elektronikus Levéltár projekt szakmai konferenciája, melyet „E-levéltár – A jövő levéltáráról a jövő levéltárosainak” címmel rendeztek meg.

A Magyar Országos Levéltár (MOL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. alkotta konzorcium 2007 szeptemberében nyújtott be projektjavaslatot az NFT2 Elektronikus Közigazgatás Operatív Programhoz. Az „Elektronikus Levéltár” kiemelt projektjavaslat később bekerült az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2007/2008. évi akciótervébe.

A 2012-ig megvalósuló projekt keretein belül a konzorcium feladata az Elektronikus Levéltár infrastruktúrájának megteremtése mellett a módszertani szabályozások, valamint a hosszú távú felhasználási feltételek megalapozása. A mostani szakmai rendezvényen – a projekt eddigi eredményei mellett – szó esett az elektronikus nyilvántartórendszerek fontosságáról, az adatok hosszú távú fennmaradásának műszaki megoldásáról, a MOL egységes adatbázis-kereső programjáról, valamint arról, hogy a levéltáraknak milyen nagyságrendű elektronikus adathordozón tárolt információ tartós megőrzésére kell felkészülniük.

Badacsonytomajon a projekt vezető szakemberei tartottak előadásokat, bemutatókat az érdeklődőknek három napon keresztül. A hallgatók megismerkedhettek a jövő levéltárának körvonalazódó képével, azokkal a képességekkel, amikre a jövőben a levéltárosoknak szükségük lesz, az elektronikus nyilvántartás és tartós megőrzés lehetőségeivel. Mindezek mellett szó esett már megvalósított feladatokról is, például a fővárosban végzett adatvagyon felmérésről, az első sikeresen lezárt elektronikus iratátvételről és a digitális tartalmak használatát megkönnyítő adatbázisokról is.”

Forrás:
Konferencia az elektronikus levéltárakról, IT café, 2011. július 15.
Program (pdf)