Skip to main content
közigazgatás: magyar

Öthetes közigazgatási szünet kezdődik

Szerző: 2011. július 17.No Comments

„2011. július 18-tól augusztus 20-ig igazgatási szünet kezdődik a központi államigazgatásban (a minisztériumokban, központi hivatalokban, megyei kormányhivatalokban, illetve a Kormány irányítása alá tartozó szerveknél). A zavartalan ügymenetet és feladatellátást a hivatalok ez alatt is biztosítják.
A közigazgatási szünet nem azt jelenti, hogy a kormánytisztviselők egyszerre mennének szabadságra, hanem ezen időszakon belül ütemezetten, felváltva veszik igénybe a szabadságukat, a zavartalan ügymenet biztosítása mellett.

A lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátás biztosított.

A közigazgatási szünet kiterjed a kormánytisztviselőkre, a kormányzati ügykezelőkre és a munkavállalói szerződéssel foglalkoztatott állami alkalmazottakra is. Az igazgatási szünetet a kormánytisztviselőkről szóló törvény felhatalmazása alapján rendelheti el a kormány, a kötelezően kiadott szabadság nem haladhatja meg a tisztviselő évi alapszabadságának háromötödét.”

Forrás:
Öthetes közigazgatási szünet kezdődik, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. július 16.