Skip to main content
közigazgatási informatika

Magyar IT-siker Ománban

Szerző: 2011. július 25.No Comments

„Egy magyar kisvállalkozást, az Atoll Technologies Kft.-t bízta meg az ománi Információtechnológiai Hatóság (Information Technology Authority, ITA) egy a teljes kormányzati informatikai rendszert a hatóság által kidolgozott szabványok szerint modellezni képes szoftver szállításával.

A cél, hogy egy olyan magas szintű, központi IT-térkép és nyilvántartás jöjjön létre az ottani közigazgatásban, amely segíti az egyes kormányhivatalok és minisztériumok közötti együttműködést és koordinációt. „A Perzsa (Arab)-öböl menti arab országokhoz képest Omán viszonylag szegény nyersanyagokban, s ezért kimondottan keresi az erőforrások hatékonyabb felhasználásának lehetőségeit. A napokban aláírt szerződés mérföldkő nemcsak a mi életünkben, de az ITA többéves erőfeszítéseire is felteszi a koronát” – mondta lapunknak Lengyel György ügyvezető igazgató.

Az idén már az ománi telekommunikációs vállalatnál, az Omantelnél is bizonyító magyar csapat 2011-ben mintegy egymillió dollár bevételre számít az arab országból. Lengyel György tájékoztatása szerint az ITA-tól kapott megbízás az Omantelnél elért sikereinek is köszönhető. Tendermeghívást az Atollon kívül kizárólag nagy nemzetközi cégek kaptak. A magyar cégekbe vetett ománi bizalmat az is megalapozta, hogy a Mol Nyrt.-nek több éve eredményes ottani üzleti kapcsolatokat ápol, egyik befektetője az ománi olajtársaság.”

Forrás:
Magyar IT-siker Ománban, Világgazdaság, 2011. július 25.