Skip to main content
közigazgatás: magyar

Gémesi György: ‘az önkormányzatok kikapcsolásával önmagát gyengítené a rendszer’

Szerző: 2011. augusztus 1.No Comments

„A Belügyminisztérium által véleményezésre bocsátott önkormányzati törvénytervezet értékelésében az érintett tárcák vezetői, továbbá az önkormányzati szövetségek folyamatosan részt vesznek. ‘Az önkormányzatok képviselői a szöveg főbb elemeivel egyetértenek, azonban a tárgyalások után sem látják a kormányzat szándékát. Az új tervezet gyengíti az önkormányzatiságot, centralizációs törekvéseket valósít meg, éppen ezért elfogadhatatlan számunkra’ – értékelte az új önkormányzati törvény konzultációs folyamatát Gémesi György, Gödöllő városának polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke.

A Rádió Orient vendége a felek együttműködésének és egyenrangúságának fontosságát is kiemelte. ‘A szövetségek eltérő bánásmódja széthúzza az egész önkormányzati rendszert. Emellett a helyi közösség felhajtóerejének kikapcsolása is tovább gyengíti a folyamatokat. A helyi közösség választott embereinek háttérbe szorításával kontrollokat veszünk ki a struktúrából. A kormányzat és az önkormányzatok csak együtt, partnerként lehetnek erősek’ – támasztotta alá a helyi képviselő-testületek szerepének fontosságát az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége.

Fontos kiemelni, hogy a jelenlegi rendszerben nincsen több tartalék. A feladat és hatáskörök állami kézbe adása nem csökkenti a költségeket. A kormányzatnak ugyanúgy meg kell küzdenie az energiaköltségek emelkedésével – hangsúlyozta Gémesi, majd hozzátette: híve a decentralizálásnak, a feladatok megosztásának majd együttes ellátásának, azonban nem szabad a kormány felelősségérzetével elfedni az önkormányzati érzések fontosságát.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) a munkaanyag kapcsán kiadott hat pontból álló kérdőíve a feladatarányosan finanszírozott oktatás kérdését, az oktatási intézményvezetők kinevezésének kormányhivatali hatáskörét, a szociális segélyek járási hivatalban történő kiszabását, az iparűzési adó bizonyos részének megyei területfejlesztéshez kerülését, a tűzoltóság működését és a fekvőbetegellást, illetve a kórházak fenntartásának problémakörét firtatja.

A Rádió Orient vendége hangsúlyozta, az alapfokú oktatás helyben a legeredményesebb. A szakmai és fenntartói részek szétválasztása számos konfliktus forrása lehet. Fennáll a helyi döntéshozatal érdektelenné válásának veszélye, továbbá a helyi társadalom kontrolljának kiesése is. A szociális segélyek kiszabása a járási hivatalokban az íróasztalok mögött dőlne el. Az önkormányzatoknál ellenben a környezettanulmányok és a személyek ismerete segíti a problémák kezelését. A megyei területfejlesztés szakmai kérdés. Az iparűzési adó átcsoportosításával a településfejlesztés lehetősége, a működési hitelek visszafizetése válna kérdésessé. A tűzoltóságok összevonása a katasztrófavédelemmel a hatékonyság növelése érdekében indokolt lépés. A fekvőbetegellátás és a kórházak működtetése nem tartozik az önkormányzatok hatáskörébe – összehangolt, szakmai centrumokat és szakembereket igénylő feladat. Az intézmények állami kézbe kerülése hatékonyabbá tenné a struktúra működését, azonban a járóbetegellátás kérdésessé válna – adta meg válaszait Gémesi a kérdőív kérdéseire.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének megalakulása után Nagy Gábor Tamás elnök a MÖSZ vezetőjét is felkereste. Gémesi a műsorban kiemelte, a kerületek és a főváros közötti feszültség kezelése nem az ő feladata, azonban a konzultációban szívesen részt vesz. ‘A főváros új vezetésén nagy teher van, éppen ezért óvatosan kell mozgatni a rendszert. A források átcsoportosítása a feladatellátásban okozhat problémákat. Azonban, ha a politika fegyelmezetten képviseli az önkormányzatiság értékeit, a reformok jó irányba haladhatnak’ – hangsúlyozta a közigazgatási rádió vendége.

A területi közigazgatás átalakítása során a jegyzők helyzete kérdésessé vált. Gödöllő polgármestere kiemelte, a szakembereknek az önkormányzatoknál kell maradniuk. ‘A szakma is ezt a lépést támogatja, hiszen ellentétes döntés esetén elveszne az önkormányzatiság, továbbá lelassulna a döntéshozatal működése. Az uniós gyakorlat is ezt az évszázados hagyományt támogatja’ – indokolta véleményét a polgármester. ”

Forrás:
Gémesi György: ‘az önkormányzatok kikapcsolásával önmagát gyengítené a rendszer’, OrientPress, 2011. július 28.