Skip to main content
közigazgatás: magyar

Lázár János: rendszerszintű megoldás helyett egyedi megállapodást kell kötni a bankokkal

Szerző: 2011. augusztus 6.augusztus 7th, 2011No Comments

„– Kizártnak tartok bármilyen, föltétel nélküli, rendszerszintű önkormányzati konszolidációt – nyilatkozta lapunknak Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere, aki leszögezte: ezt az álláspontját a leghatározottabban képviseli a Fideszben.

Kérdésünkre elmondta: Hódmezővásárhelyen – amely egyike a vastagon eladósodott városoknak – külön megállapodást kötöttek a hitelező bankkal, s maga, a Magyar Bankszövetséghez hasonlóan, erre ösztökélné a többi önkormányzatot is, mert egyedi megoldásokban kellene gondolkodni. –Hódmezővásárhelyen működési szufficit van, mert ésszerűsítettük az önkormányzat tevékenységét, megtettük azokat a strukturális lépéseket, amelyek elkerülhetetlenek voltak, csak fejlesztési forráshiányunk van – mondta

Lázár János, hozzátéve: beláthatatlan következménye volna annak, ha az állam a működési forrásokat átvenné a településektől. Ugyanakkor nem kérdéses szerinte, hogy az önkormányzati finanszírozást át kell alakítani.

Másként látja a helyzetet egy párttársa, Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, aki szerint elsősorban a kisvárosok számára lehet életmentő Gémesi György minap ismertetett javaslata. Páva úgy véli, hogy egy megyei jogú város kell rendelkezzen akkora teherbíró képességgel, ami a bankok számára biztosítékot jelent, még akkor is, ha hiteleik forintértéke megugrott a frank árfolyamváltozása miatt. Egy kisebb településnek viszont kevésbé van mozgástere, így – kormányzati segítség nélkül – a bankokkal is nehezebben tudnak tárgyalni hiteleik átütemezéséről.

Egyébként az évente 40 milliárd forintból gazdálkodó és 35 milliárd adósságot felhalmozó Pécs a közelmúltban megállapodott az önkormányzat számlavezető bankjával hitelei átütemezéséről. A bank kedvezőbb törlesztési feltételeket biztosít a városnak, emellett 7-ről 10 milliárdra emelte Pécs folyószámlahitelét, ugyanakkor a pénzintézet elvárja, hogy a baranyai megyeszékhely költségvetése 2013-ra ne legyen veszteséges. Ezt a város irányítói – a gazdálkodás ésszerűsítésével – elérhető célnak látják.

A Páva Zsolt által említett kistelepülések közé tartozik Harkány. A négyezer lelkes, évente kétmilliárd forintból gazdálkodó város négy éve megvette a helyi fürdő részvényeinek 50 százalékát a baranyai önkormányzattól, s így a cég kizárólagos tulajdonosává vált. A vásárlást az önkormányzat frankalapú hitelből fedezte, s a hiteltörlesztés mértéke 2,6 milliárdról mostanra felment 4,5 milliárdra.

Vagyis Harkány – aminek egyébként a bruttó tartozása öt és fél milliárd – a kötvényen nagyjából annyit vesztett, mint amennyiből a város egy éven át gazdálkodik. Imri Sándor, a fürdőváros független polgármestere elmondta, hogy hónapok óta tárgyalnak a hitelek átütemezéséről: a bank a pozitív választ attól teszi függővé, hogy az önkormányzat képes lesz-e egy reorganizációs tervet kidolgozni.”

Forrás:
Népszabadság, 2011. augusztus 6.