Skip to main content
közigazgatás: magyar

Tarlós István a fővárosi önkormányzati rendszer átszervezéséről

Szerző: 2011. augusztus 21.No Comments

„Budapest főpolgármestere szerint két lépcsőben, 2014-ben és 2018-ban kellene átalakítani a budapesti közigazgatást. Tarlós az interjúban kifejtette, a végcél az, hogy a városrendezés, a parkoltatás, a közlekedésszervezés és a közterület-gazdálkodás a főváros dolga legyen, ne a kerületeké. Megjegyezte, hogy a vagyongazdálkodás mai „agyonszabdaltsága” mellett sem lehet racionálisan érvelni. A Rogán Antal V. kerületi polgármester és polgármestertársai által alapított Budapesti Önkormányzati Szövetségéről, amely tovább növelné a kerületek önállóságát, Tarlós István azt mondta: „Az egész ügyet körülbelül négy polgármester erőlteti, akiknek persze nem fogom elmondani a nevét. Nem kell tovább kavarni, ami amúgy is büdös.”

Tarlós azt mondta: „eszem ágában sincs felszámoltatni a kerületeket, így is feladatok garmadája maradna náluk”. Hozzátette, hogy az általa egyelőre „katyvasznak” tartott kormányhivatalok a jelek szerint több hatáskört fognak „elhappolni” a kerületektől, mint a főváros. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy Rogán Antal parlamenti képviselőként is befolyásos, azt felelte, nem hisz azokban, akik „egyszerre négy-öt funkcióra alkalmasak”, ezért is mondott le parlamenti mandátumáról.

Tarlós István kijelentette, hogy hamarosan komoly meglepetésekkel fog szolgálni a főváros a jelenleg külföldi irányítású stratégiai közműcégekre vonatkozóan. Elmondta, hogy a tárgyalások vezetésével egy, a multicégek szokásait és működését jól ismerő szakembert bízott meg, Fodor Istvánt, a Budapesti Városüzemeltetési Központ igazgatóságának elnökét. A városvezető jelezte, hogy a siker érdekében egyelőre többet nem mondhat az ügyben.”

Forrás:
Tarlós szerint csak négy kerületi polgármester „kavarja”, [origo], 2011. augusztus 18.