Skip to main content
közigazgatás: magyar

TÖOSZ: most kezdődik az igazi munka

Szerző: 2011. augusztus 22.No Comments

„Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke az MTI érdeklődésére pénteken elmondta: az előző nap bejelentett alapelvek között vannak jó és vannak rossz elemek, az viszont „üdvözlendő, hogy végre eldőlt, strukturálisan mik az irányok”. Hangsúlyozta: a munka igazából most kezdődik, ugyanis „a pénz kérdésköre még odébb van, és az lesz a húsbavágó”.

Az önkormányzati érdekképviselet vezetője sajnálatát fejezte ki az alapfokú oktatás állami kézbe vétele kapcsán. Mint indokolta, az önkormányzatok nagyon sok pénzt fektettek bele az infrastrukturális fejlesztésekbe, és nem érti, mitől lesz a feladatra az államnak több pénze.

Jelezte azt is, hogy korábban volt javaslatuk arra, hogy az általános iskolák maradjanak önkormányzati kézben, de mindenképpen szükségesnek tartották a kormányhivatalokban egy olyan team felállítását, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a létszámadatokat, és gyors intézkedésekre kötelezi az önkormányzatokat, illetve ellenőrzi a pedagógusok munkáját.

Kitért arra is, hogy hiányolja a nemzetiségi oktatás, valamint az alapfokú művészeti oktatás kérdéskörét.

Schmidt Jenő a legrosszabbnak az egészségügyet érintő bejelentést tartja. Mint mondta, a legtöbb forrást igénylő területek – vagyis az alap- és járóbeteg-ellátás – maradnának az önkormányzatoknál. Az állami kézbe kerülő kórházak kapcsán úgy fogalmazott: „amikor én osztom a pénzt, akkor a saját intézményeimet ki fogom stafírozni, mert mégsem mondhatom azt, hogy rosszul megy”. Hozzátette: a többi területre viszont kevesebb pénz juthat, és ez „nem szerencsés”.

A TÖOSZ elnöke pozitívumként említette az államigazgatás és az önkormányzatiság szétválását. Mint mondta, ez azért üdvözlendő, mert ma már a polgármesteri hivatalok munkájának 60 vagy nagyobb százalékát állami feladatok teszik ki.

Ugyancsak jónak találja, hogy minden településen lesz polgármester, illetve hogy a településfejlesztés, településrendezés és településtisztaság kérdésköre „végérvényesen” az önkormányzatoknál marad.”

Forrás:
TÖOSZ: most kezdődik az igazi munka, Népszava, 2011. augusztus 19.