Skip to main content
közigazgatás: magyar

Az államé lesz az összes megyei tulajdon és adósság

Szerző: 2011. augusztus 29.No Comments

„Állami kézbe kerülnek a következő évtől a megyei önkormányzatok által működtetett intézmények a fenntartó által felhalmozott adóssággal együtt.
A változtatáshoz szükséges jogszabályokat ugyan még nem fogadta el a parlament, Fejérben azonban már elkezdődött az átadás-átvételhez szükséges előkészítő munka az önkormányzat és a kormányhivatal között. A szervezetek vezetői azt mondják, mindent megtesznek az intézmények zökkenőmentes működéséért.

Az önkormányzat egyik legnagyobb intézménye a Szent György Kórház. Egyebek mellett ezt is az állam fogja fenntartani a következő évtől ugyanúgy, mint a jelenleg megyei tulajdonban lévő iskolákat, múzeumokat, levéltárat és szociális intézményeket. Az elmúlt években, többek között, ezen intézmények fenntartása miatt 12 milliárd forintnyi adósságot halmozott fel Fejér megye. Az állam nemcsak az ingatlanokat, hanem a felgyülemlett hitelt is átveszi az önkormányzattól.

A Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója azt ígéri, mindent megtesznek azért, hogy az átadás-átvétel ne jelentsen fennakadást egyik intézmény életében sem. Dr. Balogh Ibolya elmondta, hogy januártól szerkezetileg biztosan nem változnak az átvett intézmények és tömeges elbocsájtásokra sem kell számítani a konszolidáció miatt. A változáshoz szükséges törvénymódosítások egyelőre nem léptek életbe, az előkészítő munka azonban elkezdődött Fejérben.

Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke szerint erre az intézmények zavartalan működésének biztosítása mellett azért is szükség van, hogy az önkormányzat munkatársai új feladataik elvégzésére is felkészülhessenek. A megyei önkormányzatok összesen nagyjából 160-180 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel. A tervek szerint ezeket az állam az ország hitelállományával együtt egy adósságkezelő központban rendezi majd.”

Forrás:
Az államé lesz az összes megyei tulajdon és adósság, Fehérvár TV, 2011. augusztus 26.