Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Eredményesen működik az elektronikus hatósági postafiókok rendszere Csehországban

Szerző: 2011. szeptember 4.One Comment

2011. július 28-án a rendszer továbbította az 50 milliomodik üzenetét (két éves működése alatt). A hivatalos értékelés szerint:

  • minden munkanapon a felhasználók 130 ezer üzenetet (havonta 3 millió) küldenek, és ez a szám növekszik;
  • a sikeres kézbesítés aránya 97 százalék, ami azt jelenti, hogy 100 üzenetből 97-et tíz napon belül a címzettek el is olvasnak (ez az arány is javul);
  • a rendszert több, mint 422 ezeren használják: közigazgatási intézmények, a jog különböző területein dolgozók, állampolgárok és vállalkozók;
  • a papír használatának kikapcsolásával a felhasználók kb. 500 millió koronát (nagyjából 21 millió eurót) takarítottak meg, mert a költségeket az állam viseli.

A cseh kormányzati szervek szerint a rendszer alapvetően változtatta meg a közigazgatás és az állampolgárok közötti kapcsolat módját. A polgárok bárhonnan, bármikor tudnak hivatalos kapcsolatba lépni a közigazgatással. Továbbá hivatalos postafiókjukat személyes szükségleteik szerint alakíthatják. Lehet az adatokat szűrni és rendezni, a biztonsági szint módosítható, jelszó megváltoztatható, korlátlan mennyiségű számla és tértivevény küldhető.

A rendszer indulása óta zökkenők nélkül működik.

Háttér:
A rendszer célja, hogy tárolóhelyet biztosítson az állampolgárok és vállalkozások és az állam közötti, az állampolgárok és a vállalkozások közötti , valamint a különböző közigazgatási intézmények közötti elektronikus kommunikációhoz. Az üzenetek küldése a felhasználók számára ingyenes, a közigazgatási egységek költségét a költségvetés fedezi. A rendszert a Belügyminisztérium felügyeli és a Cseh Posta üzemelteti.

Minden postafiók jelszóval védett, csak tanúsított elektronikus aláírással lehet használni. A rendszer gyors (csaknem azonnali továbbítás), megbízható (nincs adatvesztés), egyszerűen használható, a feladó és a címzett hitelesített.

Nagyjából ezt tartalmazta az a hír, amit a cseh hivatalos szervek az epractice.eu webhelyen keresztül nyilvánosságra hoztak. Azonban a sajtóhírben megadott további háttéranyagok némiképpen árnyalják a fenti képet.

További információ:

Minden üzenet időbélyegzővel, és tanúsított elektronikus aláírással rendelkezik. Jogi státusza szerint egy-egy ilyen üzenet egyenértékű a hagyományos aláírt/lepecsételt okmánnyal.

A cseh POINT hálózat a kormányzati szolgáltatásokhoz való teljes körű (one-stop) hozzáférésre szolgálnak. Az állampolgárok minden állami adatbázisból és nyilvántartásból ügyeikkel kapcsolatos kivonathoz juthatnak. A hálózat termináljai postahivatalokban, önkormányzati hivatalokban, nagykövetségeken, földhivatalokban találhatóak. A POINT hálózat állomásai a papír alapú dokumentumokat elektronikus formára alakítják át, valamint hiteles másolatokat nyomtatnak az állami adatbázisokból. 6500 terminál működik, ebből 5000 az önkormányzatoknál.

A cseh e-kormányzati törvény szerint minden cégbírósági bejegyzéssel rendelkező szervezet köteles a hatósági elektronikus postafiókot használni. Magánszemélyek, egyéni vállalkozók számára nem kötelező. Jelenleg 405993 postafiókot használnak:

  • jogi személyiségű szervezetek: 369536,
  • közigazgatási szervezetek: 7676,
  • egyéni vállalkozók: 10741,
  • természetes személyek: 18040.

Nem tekinthető a szokásos levelezési postafióknak, mert egy-egy szervezet számára szolgálnak eszközül. A magánszemélyek a POINT hálózat termináljain keresztül használhatják a hatósági postafiókjaikat (amennyiben igényelnek ilyet).

2011. júniusában kezdte meg működését az a portál, amelyen keresztül is elérhetőek a postafiókok. Új lehetőség, hogy egyszer használatos jelszóval (amelyet SMS-ben küldenek el) is be lehet lépni, hasonlóan ahhoz, ahogy az internetes banki szolgáltatásokat is igénybe lehet venni. Az a cél, hogy a postafiókokon keresztül interaktív formanyomtatványok segítségével lehessen adott esetben ügyeket intézni. Ezek természetesen a hagyományos hivatalos űrlapok hiteles, digitális változatai. A portál arra is lehetőséget fog nyújtani, hogy a közigazgatási szervezetek hírleveleket adjanak ki (több fajtát is: saját, regionális, stb.)

2011. január 28-ig bezárólag a rendszer 33 millió üzenetet továbbított, ebből hozzávetőleg 22 milliót a közigazgatási szervezetek küldtek. 2011. májusának első hetében az üzenetek száma 712722 volt. Egész májusban a rendszer használatára kötelezett jogi szakmák képviselői 249462 üzenetet küldtek. A végrehajtók alkotnak még egy nagyon aktív felhasználói csoportot, 12 hónap alatt több mint 10,5 millió üzenetet küldtek.

Forrás:
CZ: Czech data box system has now delivered over 50 million messages, ePractice.eu, 2011. augusztus 24.
CZ: New portal launched for data boxes, ePractice.eu, 2011. július 25.
eGovernment in the Czech Republic, eGovernment Factsheet, European Union, v.14.0, 2011. április (pdf)