Skip to main content
médiatársadalom

Posztolok, tehát vagyok!

Szerző: 2011. szeptember 4.No Comments

„Mennyire változtatják meg a számítógépek a felhasználókat? Közel 25 éve foglalkozik ezzel és ehhez hasonló kérdésekkel, valamint a digitalizálás következményeivel Sherry Turkle, a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) munkatársa.

„A kutatásaim során számos viselkedési mintát gyűjtöttem össze az emberekről. Ezek azt mutatják, hogy az internet és a technika a valódi kommunikáció menekülőpontjaivá váltak. A szülők leültetik a gyermekeiket a tévé elé, a vacsora közben ott van nálunk a mobiltelefonunk és még a temetésekről sem hiányozhatnak a hordozható eszközök. Megyünk az utcán, de szinte nem is veszünk tudomást a körülöttünk zajló dolgokról, hogy mi történik, mert szinte folyamatosan az okostelefonunk kijelzőjét nézzük. Sokszor szívesebben lennénk bárhol máshol, örömmel vitetnénk magunkat el digitálisan, de néha az a fontos, hogy ott legyünk, ahol éppen vagyunk.”

„Feketedoboz-kultúrában élünk és ennek meg kell változnia. A számítógép kultúra arra épült, hogy egy nyitott rendszeren dolgozhatunk, új dolgokat próbálhatunk ki. Ez a korszak azonban a PC megjelenésével lezárult, hirtelen a képernyő és az ott megjelenő dolgok kerültek az előtérbe. Mindez áttöréshez segítette a számítógépet, de ennek ára volt. A legtöbb ember passzív használó lett, mivel nem értették a rendszer működését. Sok fiatal és felnőtt is arról számolt be nekem, hogy a digitális világban élt életüket stresszként élik meg. Természetesen nem az a megoldás, hogy azonnal lekapcsolódnak a világhálóról, de talán ezek a felismerések viselkedési korrekciókhoz vezetnek és egyúttal a magánélettel kapcsolatos vitát váltanak ki.”

„Én szeretem a Facebookot, nagyszerű portál, de ha Mark Zuckerberg azt mondja, hogy a magánélet egy elavult koncepció, akkor nekünk válaszolnunk kell erre a dologra. A legfontosabb azonban, hogy a technikai fejlődés nem valami olyasmi, amit feltétlenül tiszteletben kell tartanunk. A technikai fejlődés talán egy játékká változtatja a világot és ez tetszik az iparnak, mivel így sok pénzt kereshet. De ez az új világ már nem fogadná el azt a privát és politikai életet, amit mi szeretnénk élni” – szögezte le a kutató.”

Forrás:
Posztolok, tehát vagyok!, Berta Sándor, SG.hu, 2011. szeptember 1.