Skip to main content
közigazgatás: magyar

Rácz Róbert: a fejlesztés fellegvárai lesznek a megyei önkormányzatok

Szerző: 2011. szeptember 11.No Comments

„Debrecen (MTI) – Magyarország fejlesztéspolitikájának fellegvárai lesznek a jövőben a megyei önkormányzatok – mondta Rácz Róbert (Fidesz) Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott csütörtökön Debrecenben.

Rácz Róbert és Bodó Sándor (Fidesz), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke a Megyeházán közösen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: január elsejével a megyei kormányhivatal átveszi az önkormányzat körülbelül 20 milliárd forint értékű 23 intézményét és telephelyeit a mintegy 3,4 milliárd forint adósságállománnyal együtt.
“Az állam az egyébként is állami feladatok ellátását visszaveszi, vagyis vállalja a felelősséget az ellátásért” – mondta Rácz Róbert, megjegyezve: az intézmények dolgozói és az ellátottak, illetve a szolgáltatást igénybe vevők a változást észre sem fogják venni.

Bodó Sándor megfogalmazása szerint a hajdú-bihari az egyik legjobb anyagi helyzetben lévő önkormányzat, az elmúlt években ugyanis komoly takarékossági és racionalizálási lépésekre kényszerültek, miután az akkori kormány 2007 és 2010 között 10,7 milliárd forint központi forrást vont el a megyétől. Ez az elvonás 6 milliárd forintos elvonást jelentett a megyei Kenézy kórháznál és 4.7 milliárdot a többi intézménynél – tette hozzá.

Rácz Róbert hozzátette: az említett négy évben országosan 200 milliárd forintot vontak el a megyéktől, 70 milliárdot megtakarításokkal kigazdálkodtak, és 130 milliárd forint körüli az az adósságállomány, amelyet az államnak az intézményekkel együtt át kell vennie.

Rácz Róbert fontosnak nevezte, hogy az önkormányzati intézmények átvételénél ne sérüljenek a dolgozók és az ellátottak érdekei.
Tájékoztatása szerint 2012. január 1-től valamennyi megyei önkormányzati intézmény a kormányhivatalhoz kerül, de ez a helyzet az önkormányzati törvény elfogadását követően változhat, mert lehetnek olyan intézmények – például helyi könyvtárak, múzeumok – amelyeket továbbadnak a települési önkormányzatoknak.

A közös megyei és debreceni tulajdonban lévő Kenézy kórházzal kapcsolatban Rácz Róbert az MTI-nek azt mondta: a döntés szerint az egészségügyi intézményeket is átadják, hozzátéve: “alig hiszem, hogy kivételt képezne a Kenézy, mert több tulajdonban van”.

A megyei önkormányzat, mint egészségügyi intézményfenntartó bizonyosan megszűnik, azt azonban, hogy a debreceni önkormányzat helyére belép-e az állam, még nem tudja – mondta a kormánymegbízott.

Rácz Róbert végezetül megjegyezte: januártól komoly munka vár a megyei önkormányzatokra, amelyek a hazai fejlesztések fellegvárai lesznek. A területi tervezés, a projektek elindítása és a döntés a forrásokról “igazi élettel tölti majd meg” a megyei testületeket – fűzte hozzá a politikus.”

Forrás:
Rácz Róbert: a fejlesztés fellegvárai lesznek a megyei önkormányzatok, Hajdú Online, 2011. augusztus 25.