1960-as, 70-es évekbeli határozatokat vonnak vissza

„A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint a dereguláció nem értelmezhető csak a törvények vagy miniszteri rendeletek felülvizsgálataként, annak a tágabb értelemben vett jogalkotás teljes spektrumára ki kell terjednie.

Rétvári Bence kedden a parlamentben, az egyes országgyűlési határozatok deregulációs célú felülvizsgálatáról szóló határozati javaslat expozéjában beszélt erről, rámutatva: ezért kéri fel a kormány az Országgyűlést saját határozatainak áttekintésére is.

Rétvári Bence felidézte, hogy a közigazgatás megújítását célzó Magyary-program részeként megkezdődött a 2011. január 1-jét megelőző időszakban kihirdetett jogszabályok deregulációs célú felülvizsgálata. A program keretében különös hangsúlyt kap azoknak a szabályoknak a jogrendből való kiemelése, melyek a kormány programjával nem összeegyeztethető feladatokat állapítanak meg – mondta. Kifejtette: a javaslat az Országgyűlés korábbi, még hatályban lévő döntései áttekintésének eredményeként közel 900 határozat hatályon kívül helyezésére, visszavonására tesz javaslatot, melyek között nem egy még az 1960-as, 1970-es években született, jobbára akkori személyügyi döntés.

Példaként említette azt az országgyűlési határozatot, amely felhatalmazást adott a Varsói Szerződés hatálya meghosszabbításáról szóló okmány aláírására, illetve azt, amelyet még 1962-ben hoztak a II. Havannai Kiáltvány kiadása alkalmából, valamint azt az 1957-ben hozott országgyűlési határozatot, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ dolgozóihoz, politikusaihoz és közéleti személyiségeihez, a tudomány és kultúra képviselőihez, valamennyi ország parlamentjéhez intézett felhívásával kapcsolatban hoztak.

A hatályon kívül helyezés, illetve visszavonás – az Országgyűlés ilyen tartalmú döntése esetén – azokat a 2010. május 14-e, vagyis a jelenlegi Országgyűlés megalakulása előtt hozott, és a „gondos mérlegelés eredményeként kiválasztott határozatokat érintené”, amelyek az előzetes elemzés alapján már betöltötték a rendeltetésüket, így időközben feleslegessé, sokszor meghaladottá váltak. Az államtitkár szerint különösen igaz ez az 1990. május 2-a előtt hozott, még hatályban lévő összesen 171 döntésre, ezek összességét hatályon kívül helyezni, illetve visszavonni indítványozza a határozati javaslat – ismertette.

Rétvári Bence ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés döntéseinek hatályon kívül helyezése nem érinti a hatályon kívül helyezést megelőzően keletkeztetett, megszüntetett vagy módosított jogokat és kötelezettségeket. Hozzátette: a deregulációs program nem áll meg az országgyűlési határozatok hatályon kívül helyezésénél, ez annak csak első üteme. Második lépésként a kormány- és minisztertanácsi határozatok kerülnek sorra, melynek keretében a felülvizsgálatra váró határozatok száma mintegy háromezer.

A határozatok deregulációs szempontú felülvizsgálatát követően lehet elvégezni a jogszabályok, azaz a törvények és törvényerejű rendeletek, kormány- és minisztertanácsi rendeletek felülvizsgálatát is. Erre részben az alaptörvénnyel kapcsolatos jogalkotási munkák keretében, részben azt követően fog a kormány sort keríteni – jelezte az államtitkár.”

Forrás:
1960-as, 70-es évekbeli határozatokat vonnak vissza, Magyar Nemzet, 2011. szeptember 13.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.