Skip to main content
közigazgatás: magyar

A Minőségügyi Szervezetek Világkongresszusa

Szerző: 2011. október 1.No Comments

„…2011-ben Budapesten rendezték meg a Minőségügyi Szervezetek Világkongresszusát.

A rendezvény fontos tanulsága, hogy az innováció és minőség kapcsolatában, amelyben sokáig ellentétet láttak, a kongresszuson sikerült egy szintre hozni – mondta az elnök. Molnár Pál kiemelte a vállalatok, szervezetek társadalmi felelősségének fontosságát, s ennek előfeltételeként a minőségfejlesztést, amely nélkül az előbbi nem működik.

Az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB) a minőségi oktatás terén kialakította harmonizált követelményrendszerét, így az Európában mindenhol megegyezik. „Ez egy nagyon sikeres project, összesen 32 fajta oklevél megszerzésére ad lehetőséget, amelynek keretében el lehet sajátítani, hogyan lehet egy szervezeten belül minőségirányítási rendszert bevezetni és működtetni. Hazánk a kiadott oklevelek számában is élen, jelenleg az ötödik helyen áll. Egy minőségügyi vezető nem lehet EOQ oklevél nélkül” – mondta az elnök. Hozzátette: a nemzetközi nagyvállalatoknál az a tapasztalat, hogy bár a tudás megfelelő, a rendszeren még sokat kell javítani.

A közigazgatás és a minőségellenőrzés kapcsolatáról a szakember elmondta, Magyarországon van a közigazgatásnak egy minőségügyi metodikája, amely egy alapos és jól átgondolt önértékelési modell és Európa már több országában bevezették. Mindennek célja az ügyfél-elégedettség növelése a közigazgatásban. Molnár Pál hozzátette: a rendszert nagyon rugalmasan kell alkalmazni, rá kell vezetni a közigazgatási szerveket annak alkalmazására, mert az abban dolgozók minőségügyi képzésén, elismertségükön és lehetőségeiken lehetne vele javítani. Tehát érdemes a közigazgatás minőségéért áldozatokat vállalni, mert ezzel lehetne növelni annak versenyképességét, ami a nemzetgazdaság szempontjából is fontos előrelépés lenne.”

Forrás:
Tégy másként, ha mást akarsz – minőségügyi világkongresszus tartottak Budapesten, OrientPress, 2011. szeptember 30.