Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nincs indok aggodalomra – interjú a megyei közgyűlési elnökkel

Szerző: 2011. október 9.No Comments

„Székesfehérvár – Január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket – ismertette Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn egy megállapodásnak a tartalmát.

– Ez a változás a megyéhez tartozó intézményekre kivétel nélkül vonatkozik?
– Igen. A probléma gyökere messzire, egészen 1990-re nyúlik vissza, amikor a tanácsok helyett az önkormányzatok megalakultak. Sok esetben volt érezhető, hogy az önkormányzatok igyekeztek a nagy osztozkodásban mindent besöpörni amit csak lehetett, gyakran majd csak jó lesz valamire alapon. Ez történt Fejér megyében is. Aztán a kilencvenes években a települések át is adtak fenntartásra különböző intézményeket, mondván, a feladatot ellátni nem tudják, s mivel a törvény kötelezte, a megyei önkormányzatnak az ilyen intézményeket át kellett vennie. S ebből torz helyzet alakult ki. Amikor megyei közgyűlési elnök lettem, és már mélyebben beleláttam a megyei önkormányzat munkájába, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a települési önkormányzatok felett lévő szint, azaz a megye amolyan lebegő státuszban van. E helyzethez képest lesz most rend. Alapelveket rögzítettük a miniszterelnök úrral, aztán az Országgyűlés majd megalkotja azokat a törvényeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy január elsejéig az új állapotot elérjük. Nem fogalmazok úgy, hogy az intézményeket elveszíti a megyei önkormányzat, hiszen egy szintén megyei, azaz középszintű másik szervezethez, a megyei kormányhivatalhoz kerülnek.

– Az ellenzék azt állítja, hogy kiüresedik a megye. Az, hogy megkapja a megyei önkormányzat a területfejlesztési feladatokat, cáfolja ezt a vádat?
– Rossz a nézőpont. A megye hogyan üresedne ki, amikor a megyében maradnak ezek az intézmények? Megyei intézmények lesznek, csak a megyei kormányhivatalhoz tartozva. Ettől a megye ugyanolyan súlyú marad. Érthető ilyen vélemény a megyei közgyűlésben ülő képviselők részéről abból a szempontból, hogy egyiküknek-másikuknak szíve szerint melyik intézmény a kedves. De ez nem személyes kérdés. Ilyet megfogalmazhatna egy megyei közgyűlési elnök is, de ez nem szimpátia vagy ambíció kérdése, hanem egy rendszer. Így a kérdésnek az a része okafogyott, hogy a területfejlesztési feladat elegendő kompenzáció-e? Hiszen nem kell kompenzálni semmit. Azon dolgozunk a miniszterelnök úrral és a fejlesztési államtitkár asszonnyal, hogy kialakítsuk a területfejlesztés tartalmát. Vannak az önkormányzatok, amelyek saját településüket egyfajta világos elképzelés szerint szeretnék rendezni. Ehhez kell a középszintű irányítás, a tervek összehangolása, hiszen például nem lenne helyes, ha egymáshoz közel eső két településen élményfürdőt létesítenének, mert nem biztos, hogy az mindkettőnek jó lenne. A településrendezés és a területfejlesztés összehangolása nemes feladat, komoly kihívás.

– Mi lesz az átalakítás forgatókönyve? Lapunk annyit tud, egy bizottság jön létre.
– Ez a bizottság a megyei kormányhivatal és a megyei önkormányzat tagjainak és szakembereinek részvételével dolgozik majd. Mindazokkal, akik az intézmények működtetésével eddig is foglalkoztak, az ő segítségükkel tesszük zökkenőmentessé az átállást. Azt, hogy december végéről január elsejére lépve senki se vegye észre azt, hogy egy másik hivatal, egy megyei intézményfenntartó központ intézi már az ügyeket.

– Tehát a cél az, hogy a változást az intézményekben senki se vegye észre. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ott dolgozóknak nincs semmi okuk az aggodalomra egyéni sorsukat illetően?
– Nincs. A fenntartó változik, az igazgatók személye nem. Sem az iskolákban, sem a szociális és kulturális intézményekben nem történik ilyen szempontból változás. A kórház az egyetlen intézmény, amely nem megyei fenntartású lesz, hanem a minisztériumhoz tartozik majd.

– A Megyeháza szerepe, funkciója más lesz?
– Ugyanúgy helyet ad majd a jövőben a kormányhivatalnak és a megyei önkormányzatnak, mint ma.”

Forrás:
Nincs indok aggodalomra – interjú a megyei közgyűlési elnökkel, Tihanyi Tamás, Fejér Megyei Hírlap, 2011. október 5.