Skip to main content
jogközigazgatási informatikatörvények, határozatok

Módosul az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról szóló határozat

Szerző: 2011. október 10.No Comments

„1. Az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról szóló 1245/2010. (XI. 17.) Korm. határozat a következő új 4/A. ponttal egészül ki:
„4/A. felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a 2. pont szerinti felmérés eredményeinek felhasználásával, a 3. pontban elvégzett szabályozási felülvizsgálat eredményeire tekintettel, a 4. pontban meghatározott előkészítõ feladatokra építve, a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet, valamint a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 24/2006. (IV. 29.) BM–IHM–NKÖM együttes rendelet rendelkezéseire figyelemmel, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel együttműködve vezesse be az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, a Vidékfejlesztési Minisztériumban és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában, valamint a szükséges szerződések megkötésével készítse elő az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelő rendszer bevezetését az érintett minisztériumokban;
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter nemzeti fejlesztési miniszter
vidékfejlesztési miniszter
Határidő: 2011. december 15.””

Forrás:
A Kormány 1327/2011. (X. 5.) Korm. határozata az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról szóló 1245/2010. (XI. 17.) Korm. határozat módosításáról, Magyar Közlöny, 2011. évi 114. szám, 2011. október 5., 29021. oldal (pdf)