Skip to main content
közigazgatás: magyar

Súlypontváltozások : Változó megyerendszer Bibó munkásságának tükrében

Szerző: 2011. október 12.No Comments

„…Az új alaptörvény elfogadása után a belőle következő sarkalatos törvények elfogadása vár ősszel a magyar Országgyűlésre, köztük egy új önkormányzati törvényé. Ennek már a tárgyalása előtt széles körben nyilvánvalóvá vált az a kormányoldali politikai szándék, hogy a megyék szerepe átalakuljon.
A kormányzó pártokon belüli és a nyilvánosságban zajló viták is azt mutatják, hogy még egy sor nyitott kérdés van a megyék jövőjével kapcsolatban, de az már látszik, hogy bizonyos területeken meg fognak erősödni, másutt viszont gyengülésük várható.

A megye megerősödéséről azért beszélhetünk, mert a dekoncentrált államigazgatási szervek, hatóságok összefogásával olyan megyei államigazgatási szervek, azaz kormányhivatalok jöttek létre, amelyek új hatalmi centrumként is felfoghatók, s amelyek a létükkel deklarálják, hogy a sokszor átalakult, de alapjaiban még a Szent István-i szándékot tükröző megyerendszert nem fogja leváltani sem a szocialisták által megalapozott, politikai és államigazgatási szinten is előkészített régiós struktúra, sem egy, a kisebb megyéket összevonó vagy egyes megyéket szétszedő, a határokat átrajzoló új megyerendszer. Pedig ennek az igénye az utóbbi évtizedekben számtalan esetben jelentkezett, Bibó István például a hetvenes években több különböző változatban dolgozta ki a közigazgatás átszervezését, de tőle függetlenül a diktatúra bukásának és az átalakulásnak az éveiben is felmerült egyfajta tartományi rendszer kialakításának a koncepciója, illetve olyan javaslat is, amely a történelmi vármegyéket akarta visszaállítani azoknak történelmi székhelyeivel együtt.

Abból a felismerésből kiindulva, hogy a mai megyerendszer megfelelően szolgálja a térségi feladatok ellátását, a lakosság többségének örömére megmarad az 1949-ben minisztertanácsi rendelettel megalkotott, bár azóta többször is módosított, 1978-ban jelentősen korrigált struktúra: 1950-re ugyanis az aránytalanul kis megyéket megszüntették, Pest megyét kettéosztották, s járások átcsatolásával 25 megye helyett 19-et alakítottak ki. Több megyeszékhelyet is áthelyeztek, illetve a megmaradt megyék határait „a népgazdaság és a lakosság érdekeinek” megfelelően korrigálták…

Mi a megye?

Az utóbbi két évtizedben a megye fogalma alatt elsősorban azt a megyei önkormányzatot értettük, amely iskolákat, múzeumokat, levéltárakat, könyvtárakat, kórházakat, szociális intézményeket, néhol színházakat tartott fenn. A megye gyengüléséről azért beszélhetünk, mert a megyei önkormányzatok 2012-re elveszítik az intézményeiket, ezek vagy a településekhez, vagy a kormányhivata­lok égisze alá, illetve a szaktárcákhoz kerülnek. A megyei önkormányzatiság 2012-től realitássá váló meggyengülése egyébként kódolva volt a rendszerváltozás időszakának – véleményem szerint – hibás döntéssorozatában, hiszen az erős jogosítványokkal és hatáskörökkel rendelkező megyei tanácsok intézményfenntartó önkormányzatokká alakultak át, ám még arra sem volt lehetőségük, hogy a saját intézményeik fenntartásához szükséges bevételeket beszedjék.

A konzervatív oldal átütő sikerét hozó 2006-os önkormányzati választások után a szocialisták büntető jellegű döntések sorát hozták, több hivatal és hatóság regionális szintű átszervezése mellett elvették a megyék illetékbeszedési jogát, végzetes adósságspirálba sodorva őket, amelyet 2012-től majd csak úgy lehet konszolidálni, ha az intézmé­nyeik fenntartásán túl a vagyonuk is az államhoz kerül. A gazdasági racionalitás elfogadása ellenére ez a folyamat érzelmileg nagyon fájdalmasan érint sok megyepolitikust, így engem is, hiszen megyei önkormányzati képviselőként a haladó nemesi vármegyei hagyományok ápolása mellett magam is a nagy tradícióval rendelkező megyei kulturális intézmények fennmaradásáért küzdöttem.

A megyei önkormányzatok a jövőben elsősorban területfejlesztési tanácsként fognak működni, ám a területfejlesztési feladatok várhatóan nem jelentenek majd erős jogosítványokat, hiszen az európai uniós források régiós szintű elosztása várhatóan 2014 után sem fog jelentősen változni. Ez szükségszerűen magával hozza majd a megye fogalmának változását: szép lassan azon, hogy a megyében dől el valami, nem a megyei önkormányzatot, hanem a megyei államigazgatási szervet, az alaptörvénnyel megerősített kormányhivatalt fogjuk érteni.

Az előzőekből is kiderül, hogy a kérdés nem csupán közigazgatási, államigazgatási és politikai kérdés, hanem identitáskérdés is. A megye erejét, a régiók erőltetett bevezetésének kudarcát éppen abban az érzelmi többletben kell keresni, amit megyei identitásnak nevezhetünk. Olyan erős a magyar emberekben az ezeréves vármegyerendszerhez való ragaszkodás, hogy a megye szerepének átalakulásától teljesen függetlenül képesek vagyunk a megyéről mint szűkebb értelemben vett hazánkról, szülő- vagy lakhelyünkről beszélni. Éppen ezért olyan nehéz tudományosan megalapozott, racionális döntéseket hozni.

A harmadik alapelv „az igazgatási területrendezés egységének elve. Ez azt mondja ki, hogy az ország területén létező közszolgálatok és közérdekű szolgálatok lehetőleg mindenütt – ahol csak ennek egészen sajátos szakszempontok nem állnak útjában – a területi beosztás egyugyanazon rendszerével dolgozzanak oly módon, hogy egy bizonyos földrajzi pont lakójának lehetőleg ugyanabba a központba, illetőleg – különböző szintű és nagyságrendű egységeket figyelembe véve – ugyanazokba a központokba legyen módjában bejárnia mindenféle ügyes-bajos dolgainak intézésére.” Megítélésem szerint ezt is szolgálja a 2011 júniusában elfogadott Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program, s ezt fogja segíteni a 2013-ban szükségszerűen visszaállítandó járási rendszer, amely nem politikai egység lesz, azaz nem lesznek választott járási testületek, hanem a megyei kormányhivatalok és a települési hivatalok közötti államigazgatási szint lesz, lehetőséget teremtve egy sor települési hatósági jogkör összevonására, az elsőfokú hatósági eljárás járási szintre delegálására.

A negyedik bibói alapelv „az alsóbb és felsőbb szintű (kisebb és nagyobb) területi egységek egymásba illeszthetőségének elve, vagyis az, hogy minden kisebb egység egészében illeszkedjék bele egy következő szintű, nagyobb méretű egységbe…Ezen elvet figyelembe véve vannak előttünk teendők, hiszen például a járási rendszer visszaállítása nem igazodik a régi, 1984-ben felszámolt járásokhoz, megyénkénti számukat, területi nagyságukat és központjukat tekintve is eltérnek majd a korábbi rendszertől, és nem fedik le a mai kistérségi rendszert sem. Vannak olyan szervek, amelyek tevékenységének területi lefedettsége a szocialista időszak járásainak szerkezetét tükrözi, például a 2010-ben az új kormányhivatalok alá integrált megyei földhivatalok körzeti hivatalai mind a mai napig az egykori járási földhivatalok utódaiként működnek, azok területi tagozódását megtartva. A jövőben érdemes ezt a rendszert is felülvizsgálni. A kisebb és nagyobb területi egységek egymásba illeszthetőségének elve abban a szándékban is visszaköszön, ahogyan várhatóan az új, 2014-es parlamenti választásra kialakítandó választókörzet-határok lesznek meghúzva. A 200 képviselőből álló országgyűlés megválasztása esetén is megmarad a vegyes rendszer, a listás helyek számát csökkenteni kell, emiatt nem maradhatnak meg a területi, azaz a megyei listák. Emiatt elvileg lehetőség van arra is, hogy az egyéni választókerületek határai ne igazodjanak a megyékéhez, a nyilvánosság előtt is ismert elképzelések szerint azonban a körzethatárok ennek ellenére sem fogják átlépni a megyehatárokat, ezzel is erősítve a megye szerepét, szimbolikus és valóságos egységét.

…A mai átszervezési folyamatban egyelőre csak megjósolni lehet, hogy a várhatóan erős megye (értsd: megyei kormányhivatal) mellett szükségszerűen gyenge, de a székhelyek optimális megközelíthetőségének elve alapján mégiscsak fontos járások jöhetnek létre. A kialakuló szerkezet részben személyfüggő is, hiszen ahol erős kormányhivatali vezetés lesz, ott kisebb lehet a járási apparátus jelentősége, ám elképzelhető ennek a fordítottja is…”

Forrás:
Súlypontváltozások : Változó megyerendszer Bibó munkásságának tükrében, L. Simon László, Magyar Hírlap, 2011. október 8.