Skip to main content
gazdaság

Új lábakra állna a Magyar Posta

Szerző: 2011. október 13.No Comments

„Saját kártya kibocsátását, valamint a mobiltenderen való indulást is fontolgatja a Magyar Posta, hogy a jövőben több lábon álljon a tevékenysége – így készülnek a 2013 január elsejétől esedékes postapiaci liberalizációra. Az állami céghez kerülhet az étkezési utalványok kezelése is.

„Új lábakat keres a Magyar Posta, amelyekre állva eséllyel veheti fel a küzdelmet a versenytársakkal a 2013. január elsejei postai liberalizációt követően” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Geszti László , az állami társaság közelmúltban kinevezett új vezérigazgatója. A posta vezetője szerint elegendő lehet a liberalizációig lévő bő egy év ahhoz, hogy felkészüljön a társaság a monopóliumuk megszűnésére. Ezzel kapcsolatban Rajnai Attila, gazdasági vezérigazgató-helyettes megjegyezte, hogy a Magyar Posta a bevételének 70 százalékát már ma is a versenyszférából szerzi. Geszti László azonban hangsúlyozta, hogy a hátralévő idő alatt az uniós irányelvek átvételével a magyar államnak is meg kell teremtenie a szükséges törvényi hátteret, hogy valóban versenypiaci feltételek mellett működhessenek. „A szabadpiaci versenyzésbe nem fér bele például az a kötöttség, hogy a Magyar Postának minden beszerzését közbeszereztetnie kell, míg a versenytársainak nem” – hangsúlyozta.

A vezérigazgató szerint a posta egyik új „lábát” a pénzforgalmi szolgáltatások erősítése jelentheti. Példaként elmondta, hogy állampapírokat értékesítenének, szeretnének számlavezetési szolgáltatást nyújtani az ügyfeleiknek, valamint a kártyaüzletet is érdekesnek találják, és „részt kívánnak abban venni”. Geszti László azonban hozzátette, hogy a posta nem lesz bank, így többek között a jövőben sem nyújt majd hiteleket, nem gyűjt betéteket, se nem faktorál.
Bakati Gábor, a társaság pénzforgalmi vezérigazgató-helyettese ehhez hozzátette: a posta a jövőben sajátként fog olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyeket eddig ügynöki tevekenységgel közvetített. Ez azért lesz kedvezőbb számukra, mert így jóval nagyobb árbevételt generálhatnak, mint a közvetítői tevékenységgel. A Magyar Posta jelenleg az Erste Bank Zrt. pénzügyi szolgáltatásait közvetíti saját márkanév alatt, a Világgazdaság több forrásból is úgy tudja, hogy már folynak a tárgyalások arról, hogyan tudnák átalakítani az együttműködést mindkét fél számára elfogadhatóan.

A liberalizációra készülő Magyar Posta működésének másik fő pillérét az elektronizált szolgáltatásokban és a mobilkommunikációban látja Geszti László. Úgy véli azonban, hogy a társaságnak körültekintőnek kell lennie, mielőtt eldönti, hogy belép-e erre telített piacra.”

„…egyes kormányzati elképzelések szerint az idén áprilisban alapított Posta Paletta Zrt. kezelné januártól a hidegétkezési utalványokat. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy a hidegétkezési jegyeket jövőre teljesen kivonják a forgalomból.”

Forrás:
Új lábakra állna a Magyar Posta, Világgazdaság, 2011. október 11.
VG: Nem lesz bank a Magyar Posta, HVG.hu, 2011. október 12.