Skip to main content
közigazgatás: magyar

„Ez nem annak való, aki Rambóként menetel előre” – interjú Rétvári Bencével

Szerző: 2011. október 17.No Comments

A 2010-es karrierexpo sokaknak csalódást okozott – volt, aki konkrét állásajánlatokra számított. Idén pontos információk lesznek arról, hol milyen pozícióra keresnek új embereket?
Azért nem állásbörzének neveztük el a rendezvényt, hanem karrierexpónak, mert nem konkrét állásajánlatokat gyűjtöttünk össze. A Regenerációnak két funkciója van. Egyrészt mindenki megtudhatja, milyen munkakörök vannak a például a kormányhivatalokban vagy a minisztériumokban. A másik cél a közigazgatás imázsának javítása. Ezen a pályán is lehet érdekes feladatokat találni, kiszámítható jövőt tervezni, és normális megélhetést teremteni egy család számára. A Nemzeti Közigazgatási Intézet pultjánál idén is le lehet adni az önéletrajzokat, ezekből egy közös adatbázis jön létre. A jelentkezők más állásbörzéken sem kapnak rögtön munkaszerződést, így mi sem fogunk senkinek kinevezési okiratot átadni az expón, de a tavalyi érdeklődők közül többen már itt dolgoznak, a közigazgatási ösztöndíjasok pedig a külföldön töltött gyakorlat után februárban kezdhetik a munkát.

Mire számíthatnak a jelentkezők, hány szabad álláshely van?
A központi közigazgatásban körülbelül 66 ezren dolgoznak, általában hét százalékuk cserélődik ki egy év alatt, munkatársak nyugdíjba mennek, szülési szabadságra, vagy más ok miatt kerülnek ki a rendszerből, a helyükre keresünk képzett, tehetséges fiatalokat. Mivel az állam szinte minden területet szabályoz, nemcsak jogászokra és közgazdászokra, hanem orvosokra, mérnökökre, informatikusokra, erdészekre is szükségünk van a felügyeleti szerveknél.

A jövő évi költségvetésből az derül ki, hogy jelentős leépítést terveznek a közigazgatásban, több mint ötezer ember veszíti majd el az állását. Miért vennének fel új embereket?
Minden ágazat nehézségekkel küzd a válság miatt, így nyilván a közigazgatás is. Ettől függetlenül a gépezet működik, jó végzettségű fiatalokra ilyenkor is szükség van. Még így is biztosabb egy állás a közigazgatásban, mint egy magáncégnél. Az állam garantáltan nem zár be tíz év múlva, ráadásul előre ki lehet számítani, kinek hogyan fog nőni a bére, hogyan léphet fölfelé a ranglétrán.

Azért a négyévenkénti választások keresztülhúzhatják a terveket, kormányváltáskor rendszerint tömegével bocsátanak el embereket, és vesznek fel újakat.
A vezetői pozíciókban dolgozó pár százalékot egy cég új tulajdonosa is lecseréli, úgyhogy ha valaki államtitkárnak akar jönni, akkor tényleg vigyázzon, mert könnyen lehet, hogy négy év múlva vége. Viszont direkt kettéválasztottuk a közigazgatásban dolgozók csoportját: van a politikai rész, és van a közigazgatási rész. Utóbbiak nem cserélődnek le négyévente.

Van olyan terület, ahol akut munkaerőhiány van?
A következő időszakban a kormányhivatalokban lesz szükség új emberekre. A NAV-nak fokozottan kell teljesítenie, ezért valószínűleg ott is felvesznek fiatalokat. 2013-ra pedig létrejönnek a járási kormányhivatalok, az önkormányzattól átvett feladatokat magasabb színvonalon kell továbbvinni, ehhez pedig magasabban kvalifikált munkatársak kellenek.

Most tölti külföldi gyakorlatát az a háromszáz ember, aki elnyerte a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat. Velük mi a helyzet, ők biztosan kapnak állást?
Nemsokára kapnak egy összegző értékelést az itthoni és külföldi munkájukat lezárásaként, és ha teljesítményükkel megütöttek egy bizonyos szintet, állást ajánlunk nekik februári kezdéssel. Természetesen nem kezdő, hanem annál jobb pozíciót kínálunk. Úgy gondoljuk, várhatóan az összes ösztöndíjasból körülbelül tíz százalékuk morzsolódik majd le.

Idén is háromszáz pályakezdőt választanak ki?
Ebben az évben valamennyivel kevesebb ember kapja majd meg az ösztöndíjat.

A multik viszonylag egyértelmű recept alapján döntenek, ha új munkatársakat keresnek – beszéljenek nyelveket, legyen felsőfokú végzettségük, és így tovább. A közigazgatásban mi a recept?
Vannak objektív követelmények, mint a felsőfokú végzettség és a nyelvtudás, valamint az, hogy tisztában legyenek a nemzetközi szabályzási lehetőségekkel, szervezeti kultúrával. A legfontosabb az együttműködési képesség, a közszolgálati pálya nem annak való, aki Rambóként menetel előre, és csak versenyhelyzetben tudja kihozni magából a maximumot.”

Forrás:
„Ez nem annak való, aki Rambóként menetel előre” – interjú Rétvári Bencével, eduline.hu, 2011. október 14.