Skip to main content
közigazgatás: magyar

Államigazgatás – közelebb az emberekhez

Szerző: 2011. október 20.No Comments

„Kiskőrösön tartott tájékoztatót tegnap dr. Kerényi János kormánymegbízott és Dr. Kovács Miklósné dr. Molnár Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal hivatalvezetője. A tájékoztató célja az volt, hogy kijelentsék: Kiskőrösnek jó esélyei vannak a járásközponti rangra.

– Olyan átalakulás kellős közepében vagyunk, ami a magyar közigazgatást és az önkormányzati rendszert fenekestül forgatja fel – kezdte összefoglalóját dr. Kerényi János kormánymegbízott, majd elmondta, hogy a 2013-ban megvalósuló új közigazgatási koncepció szerint tizenegy járás lesz Bács-Kiskun megyében. S bár a székhelyekről nincs még végleges döntés, Kerényi János szerint Kiskőrös jó eséllyel számíthat erre a szerepre.

Mint ismert, júliusban Kiskunfélegyházán járt a kormánymegbízott, ahol hasonló bejelentést tett. Akkor így fogalmazott: „Világos számomra, hogy Kiskunfélegyházának járási központnak kell lennie. Egyrészt, mert Baja után a megye második legnagyobb városa, másrészt pedig, mert a történelmi hagyományok is erre predesztinálják.”

A járási központok kijelölésének fő rendező elve egyébként, hogy a területhez tartozó települések állampolgárai 30 kilométernél ne lakjanak távolabb a székhelytől. Ezeknek a járásoknak a határai nem lesznek kompatibilisek a Bács-Kiskun megyében létrejövő – a jelenlegi tíz helyett valószínűleg hat – egyéni országgyűlési választókerületek határaival.

A közigazgatás átszervezésének célja egy egyszerűbb, átláthatóbb, olcsóbban fenntartható rendszer kialakítása, amely – így fogalmazott a kormánymegbízott – közelebb hozza az államigazgatást az emberekhez.”

Forrás:
Államigazgatás – közelebb az emberekhez, Tóth Tímea, Kis-kunság On-line, 2011. október 20.