Tizenegy járás kialakítását tervezik megyénkben

„Bács-Kiskunban a tervek szerint tizenegy járást alakítanak ki, amelyek központjában kormányhivatali központok működnek majd. Kiskőrös egy járásszékhely lesz, de nem csak itt, hanem Soltvadkerten és Kecelen is kialakítanak egy-egy kormányablakot, ahol ügyes bajos-dolgaikat intézhetik a polgárok.

Bár a megyei kormányhivatal élén álló kormánymegbízott Soltvadkerten él, nem Vadkert lesz a járás központja, hanem a tervek szerint Kiskőrös. Ezzel kezdte a tegnapi sajtótájékoztatóját dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a kőrösi városházán. Ez megnyugtatóan hatott a teremben, ahol a sajtó munkatársai a tájékoztató előtt azt nézték, ki is ül ki a tájékoztató asztalhoz.

Itt dr. Kerényi kormánymegbízott és dr. Molnár Ilona kormányhivatali főigazgatónő névtáblái mellet csak Domonyi László polgármesteré volt kitéve. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a kisváros térségbeli szerepét a közigazgatási reformhullám nem mossa el. A kormánybiztos megemlítette, hogy a járásban 60-an dolgoznak majd a kormányhivatal munkatársaként.

Soltvadkert és Kecelen, ahol okmányirodák működnek kormányablakokat nyitnak. Az a cél, hogy a polgároknak ne kelljen 30 kilométernél többet utazniuk ahhoz, hogy elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat. Kérdésünkre, vajon hol húzódnak majd a járás határai, pontos választ nem kaptunk. Így nem tudjuk, vajon az önálló okmányirodával bíró Izsák – mely ma még a kiskőrösi kistérség oszlopos tagja –, hová is tartozik majd.

Dr. Kerényi János hangsúlyozta: az új egységekről szóló jogszabályt jövőre tárgyalja és fogadja el az országgyűlés. A törvény 2013-ban lép hatályba. Azt is megjegyezte, hogy a választókerületek száma 6-ra csökken Bács-Kiskunban. Ennek határait később alakítják ki. Kecskemét minden bizonnyal nem kettő, hanem csak egy honatyát választhat majd.”

Forrás:
Tizenegy járás kialakítását tervezik megyénkben, Barta Zsolt, Petőfi Népe, 2011. október 19.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.