Skip to main content
informatikatársadalom

Havi 100 millió aktív felhasználója van a Twitternek

Szerző: 2011. október 24.No Comments

„Dick Costolo, a Twitter első embere a Web 2.0 Summit nevű rendezvényen számolt be a mikroblog-szolgáltatással kapcsolatos legfrissebb adatokról és eredményekről.

A vezető elmondta, hogy a Twittert jelenleg havonta 100 millióan használják és körülbelül 50 millióan naponta felkeresik a portált. Dick Costolo szerint ugyan az oldalnak már néhány alkalommal a halálhírét költötték, azonban ahelyett, hogy csökkenne a látogatók száma, inkább folyamatosan növekszik. A látogatói szám növekedése összefügg azzal is, hogy a szolgáltatás már elérhető az iOS 5 alól is. Az Apple mobil operációs rendszerének legújabb verziója miatt a Twitterre való jelentkezések száma a korábbi háromszorosára emelkedett. Épp ezért a mikroblog vezetője elégedetten nyilatkozott a Web 2.0 Summit rendezvényen.

Costolo a látogatói szám után a továbbított üzenetekre tért ki. Közölte, hogy a tavalyhoz képest jelentős mértékben nőtt az elküldött tweetek száma. Amíg 2010 szeptemberében naponta körülbelül 90 millió üzenetet küldtek el az emberek, addig az idei év elején ez a szám már elérte a napi 100 milliót, jelenleg pedig már napi 250 millió tweetet továbbít a rendszer. Ez 177 százalékos növekedésnek felel meg és azt jelenti, hogy 4-5 naponta egymilliárd tweetet küldenek a felhasználók.

A szakember a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy a jövőben a látogatók sokkal könnyebben megkülönböztethessék a fontos információkat a kevésbé fontosaktól. Emellett szeretnék tovább növelni a látogatók számát, a tervek meglehetősen ambíciózusak. „Úgy gondoljuk, hogy akár kétmilliárd készüléken is jelen lehetünk és e bolygón minden személyt elérhetünk. Mindezt pedig mindenekelőtt egy dolog segítségével érhetjük el, ez pedig a további egyszerűsítés” – szögezte le Dick Costolo.”

Forrás:
Havi 100 millió aktív felhasználója van a Twitternek, Berta Sándor, SG.hu, 2011. október 21.