Skip to main content
informatika

Kevés informatikust képeznek a felsőoktatási intézmények

Szerző: 2011. október 24.No Comments

„Túlképzés van kommunikáció szakon, jóval kevesebb informatikust képeznek a magyar felsőoktatási intézmények, mint amennyire szükség lenne – a többi között ez is kiderül a csütörtökön megjelent Heti Válasz idei rangsorából.

Az informatikai képzésben az idén is a Műegyetem áll a lista élén, a második a Szegedi Tudományegyetem, a harmadik az ELTE. Kitérnek arra is, hogy az informatikus szakokon vészesen alacsony a túljelentkezési arány, 100 felvettre átlagosan 114 első helyen jelentkező jut. A fejvadászok szerint a hazai munkaerőpiac méretéhez képest jelentősen kevesebb szakembert képeznek ezen a területen, mint amennyi szükséges lenne, és gyakran kifejezetten nehéz feladat olyan informatikust találni, aki jó szakember, és megelégszik a hazai bérekkel.”

Forrás:
Kevés informatikust képeznek a felsőoktatási intézmények, SG.hu/MTI, 2011. október 20.