Skip to main content
közigazgatás: magyar

Meghirdették a Közigazgatási Ösztöndíjat

Szerző: 2011. október 30.No Comments

2011. november 20-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

Második alkalommal hirdették meg a Kormány által alapított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. Ennek keretében 2012-ben 150 fiatal kap lehetőséget, hogy 10 hónap alatt szakmai gyakorlatot szerezzen. Ebből 8 hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, 2 hónapot pedig valamely európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek. A résztvevők szakmai fejlődését a program teljes időtartamában mentorok segítik.

A közigazgatási utánpótlás nevelési-programot első ízben 2010 szeptemberében hirdették meg az első Kormányzati Karrier Expón. A pályázati felhívásra több mint ezer fiatal jelentkezett, közülük 300 kezdte meg a gyakorlati idejét a magyar közigazgatási szervekben 2011. február 1-jétől. Ők azóta már külföldön, az Európai Unió 25 tagállamában gyarapítják ismereteiket.

Pályázni és a program részleteiről érdeklődni a www.kozigosztondij.gov.hu honlapon vagy az mko2012@nki.gov.hu email címen lehet.”

Forrás:
Meghirdették a Közigazgatási Ösztöndíjat, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. október 28.