Skip to main content
közigazgatás: magyar

A Kormány elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét

Szerző: 2011. november 4.No Comments

„Az önkormányzatok szabadságát is meghagyja, ugyanakkor kötöttebb, átláthatóbb rendszert valósít meg a Kormány által szerdán elfogadott új, 155 paragrafusból álló tervezet – jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az 1990-től érvényben lévő önkormányzati törvénynek mostanra minden előnye és hátránya kiderült, mára a rendszer eljutott „teljesítőképességének határára”.

A cél az – folytatta a kormányszóvivő -, hogy az új törvény pontosabban, differenciáltabban határozza meg mind az önkormányzatok, mind pedig az állam feladatait. Hozzátette, hogy a hamarosan Parlament elé kerülő tervezet sok tekintetben meghagyja az önkormányzatok szabadságát, ugyanakkor szükséges azok pénzügyi, gazdasági helyzetének megszilárdítása, egy kötöttebb finanszírozási rendszer kialakítása, és a már meglévő adósságállományuk hatékony kezelése.

A Kormány fontosnak tartja az önkormányzatiság elvét, ezért a tervezetnek ez az alappillére – mondta Giró-Szász András, majd hozzáfűzte: az új törvény igazodik a nemzetközi és a hazai hagyományokhoz is.

Tállai András emlékeztetett: az elmúlt 10 hónapban széleskörű egyeztetés történt önkormányzati érdekszövetségekkel, parlamenti pártokkal, valamint kistérségi fórumokon, konferenciákon gyűjtöttek tapasztalatokat. Abban egyetértünk – folytatta – , hogy változtatni kell, hiszen az önkormányzati feladatrendszer átláthatatlanná vált, az önkormányzati rendszer eladósodott, így már az önként vállalt feladataikat sem tudják hatékonyan ellátni.

Az önkormányzati államtitkár kiemelte: minden településnek lesz saját választott testülete, az önkormányzati alapjogok nem fognak csorbulni, azonban tisztázni kell az állam és az önkormányzatok viszonyát, feladat- és hatáskörellátását. A helyi önkormányzatok ellátandó feladatai maradnak többek közt: az óvodai ellátás, egészségügyi alapellátás, településfejlesztés, de számos államigazgatási hatósági feladat a Kormányhivatalok kezébe kerül, valamint a katasztrófavédelem egyes területeit is az állam fogja ellátni – részletezte az államtitkár.

2012 januárjától az önkormányzatok hitelfelvételi és kötvénykibocsátási lehetőségei szigorodnak, valamint új törvényességi felügyeleti rendszert vezetnek be. A tervezet új feladatfinanszírozási rendszer kialakításának lehetőségét is biztosítja, amely 2013. január elsejétől léphet hatályba – tájékoztatott Tállai András. E változások, valamint az államháztartási törvény módosítása 2013 januárjától lényegében teljesen új gazdasági szemléletet fog meghonosítani az önkormányzati rendszerben – tette hozzá az államtitkár.

A társulással kapcsolatban Tállai András elmondta: a helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy önkormányzati társulást hoznak létre. Ez a 2000 lélekszám alatti településeken kötelező lesz – fűzte hozzá.

Tállai András úgy fogalmazott: a tervezet célja az, hogy a jövőben az önkormányzatoknak kötelezően csak olyan feladatot kelljen ellátniuk, amelyekre van forrás. Ezt fogja biztosítani az új feladatellátási rendszer.

Új szegmensei a tervezetnek egyes összeférhetetlenségi és a méltatlansági szabályok – húzta alá az államtitkár. Az összeférhetetlenségi kritériumok szigorodni fognak – folytatta -, hiszen nem lehet polgármester országgyűlési képviselő, és fordítva. A méltatlansági szabály pedig azt jelenti, hogy amennyiben a választott tisztségviselő törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, úgy alkalmatlanná válik a feladata ellátására – emelte ki Tállai András.”

Forrás:
A Kormány elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét, kormany.hu, 2011. november 3.