Skip to main content
közigazgatás: magyar

Hét település szabadulhat meg a milliárdos adósságtól

Szerző: 2011. november 4.No Comments

„ Állami segítséggel összesen 3,5 milliárd forintos adósságtehertől szabadulhat meg hét település, akik a kilencvenes években az úgynevezett japán-hitel konstrukcióban jutottak fejlesztési forrásokhoz.

995-ben a magyar kormány elsősorban környezetvédelmi beruházások finanszírozására úgynevezett japán-hitel szerződést kötött, ami a környékbeli települések számára nyújtott segítséget különböző beruházásokhoz. Várpalota mellett Balatonalmádi, Berhida, Pétfürdő, Öskü, Ősi és Tés vett részt az akkoriban sikeresnek ígérkező hitelkonstrukcióban.

– Azóta azonban kiderült hogy mindez meglehetősen nagy terhet rótt az önkormányzatokra. A részletes államháztartási reform keretében nemcsak az önkormányzati feladatellátás felől közelítjük meg a kérdést, hanem azt is vizsgáljuk, hogyan tudunk olyan lépéseket tenni, amelyek az érintett önkormányzatok számára érezhető könnyebbséget jelentenek. Talabér Márta lobbitevékenységének köszönhetően, amikor ilyen témákról beszéltünk a kormányüléseken, rendre előkerült a várpalotai kistérséget érintő japán-hitelek ügye is – mondta el a várpalotai polgármesteri hivatalban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón dr. Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes hozzátette, a munka sikerrel járt, a szerdai kormányülésen jóváhagyták azt a módosító indítványt, ami lehetővé teszi, hogy az érintett hét település megszabaduljon a milliárdos adósságtehertől.

Sorsdöntő pillanat ez Várpalota és a kistérség életében, szögezte le Talabér Márta országgyűlési képviselő, a település polgármestere.
– Amennyiben az országgyűlés megszavazza, s december 1-jén hatályba lép a módosítás, végre lélegzethez juthatunk, nagyobb összeget fordíthatunk az elmúlt időszakban gazdasági nehézségek miatt elmaradt fejlesztéseinkre. Hosszas szakmai előkészítő munka után született meg a számunkra kedvező döntés. Fontos hangsúlyozni, hogy az összességében 3,5 milliárd forintnyi hitel elengedése nem növeli az államháztartási hiányt, az államadósságot – mondta el Talabér Márta.
Várpalota közel kétmilliárdos tartozása mellett egyébként Balatonalmádi 530 millió, Ősi 297 millió, Berhida 282 millió, Öskü 172 millió, Pétfürdő 170 millió, míg Tés 89 millió forintnyi tartozástól mentesülhet a jövőben. Az érintett hét település eddig összesen 1,675 milliárd forintot fizetett vissza.

– Mindez a projekthez biztosított önerőként is felfogható – jegyezte meg Talabér Márta. – Az Európai Uniós csatlakozást követően ugyanis jóval kedvezőbb fejlesztési lehetőségek nyíltak meg az önkormányzatok előtt, hasonló beruházások minimális önrésszel valósultak meg, így velünk ellentétben a települések sem adósodtak el emiatt.”

Forrás:
Hét település szabadulhat meg a milliárdos adósságtól, Szabó Péter Dániel, naplo-online.hu, 2011. november 3.