Skip to main content
közigazgatás: magyar

Flottát vezet a Kormányhivatal – így sokat spórol

Szerző: 2011. november 7.No Comments

„…A Kormányhivatal szervei eddig saját telephelyükön, saját kezelésükben tartották a céges autókat, ám azok többségét a közelmúltban központi helyre – a Piac utca 42-44. szám alá – irányíttatta a hivatal, méghozzá költségtakarékossági szempontok miatt. A Kormányhivatal sajtóreferensétől, Nagy Ildikótól megtudtuk, január 1-i megalakulásuk óta a teljes gépjármű állomány mint állami vagyon a kormányhivatal használatába került, amit egységben kell kezelni, hiszen ez már nem a szakigazgatási szerv, hanem a kormányhivatal feladata és felelőssége.

Nincs „üres járat” például Budapestre
Miután felmérték a járművek futásteljesítményét, kiderült, hogy a központi, flottaszerű irányítással jelentős megtakarítás érhető el. A speciális felszereltségű, szakmai feladatokat ellátó gépjárművek (teherautók, mérőautók, erdészeti terepjárók) kivételével 47 személyautó központi elosztásával 10 gépjármű futásteljesítménye nulla kilométerre csökkent, azaz feleslegessé vált a rendszerben, felesleges kiadás a fenntartása. – A munkatársak szakmai utakra vonatkozó kérelmeit a diszpécser szolgálaton keresztül gyorsan ki tudja szolgálni a Kormányhivatal. Így elkerülhető az, hogy ugyanazon a napon több szakigazgatási szervtől egyszerre, egy-egy emberrel több autó induljon például Budapestre – tájékoztatott Nagy Ildikó.”

Forrás:
Flottát vezet a Kormányhivatal – így sokat spórol, Cívishír, 2011. november 7.