Skip to main content
jogközigazgatás: magyartörvények, határozatok

A Kormány határozata a 2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatokról

Szerző: 2011. november 9.No Comments

„A 2012. évi hiánycél tartását biztosító intézkedésekről szóló 1334/2011. (X. 13.) Korm. határozatban foglaltak alapján született szükséges intézkedések végrehajtásán túl egy feladat- és intézmény-felülvizsgálati programra van szükség. A programnak ki kell terjednie a költségvetési szervekre és a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetekre egyaránt. A Kormány az ilyen irányú továbblépésről az alábbi határozatot hozza.
A Kormány
1. a közfeladatellátás színvonalának javítása és a költséghatékony működés céljából szervezeti és feladatellátási felülvizsgálati programot indít el az államháztartás központi alrendszerében a költségvetési szervek, és a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek (a továbbiakban: intézmények) vonatkozásában egyaránt; a felülvizsgálathoz a nemzetgazdasági miniszter irányításával, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint az ágazatért felelős miniszter részvételével munkabizottságokat kell létrehozni, valamint módszertani útmutatót kell kidolgozni;

2. elrendeli, hogy a felülvizsgálatnak a következőkre kell kiterjednie, illetve a javaslatokban az alábbi irányokat kell érvényesíteni:
a) fel kell tárni a feladat állam által való ellátásának, illetve támogatásának indokoltságát, és biztosítani kell, hogy a finanszírozási kötelezettség a mindenkori államháztartási kondíciókhoz alkalmazkodjon;
b) a hatékony feladatellátáshoz ki kell alakítani a követelményeket és feltételeket (feladatmutatók, mennyiségi és minőségi teljesítménymutatók, létszám- és költségnormák);
c) egyes intézménytípusokra olyan finanszírozási, támogatási, gazdálkodási modellt kell kialakítani, amely külön kezeli az intézmény-fenntartási és szakmai feladatokat, az általános és céltámogatási előirányzatokat, illetve a rendszeres és a nem rendszeres (programhoz kapcsolódó) feladatok finanszírozását;
d) a működési előirányzatok felhasználásának az előirányzatra jellemző paramétereken, normatívákon kell alapulni;
e) meg kell vizsgálni a létszám és egyéb kiadási normatívákat a takarékossági és a hatékonysági optimum vizsgálata szempontjából; egy adott állami feladatnak meghatározott létszámigénye van, ezért a létszámot a költségvetés végrehajtásának alapkategóriájává kell tenni, s ehhez kell kötni a dologi és egyéb kiadások jelentős részét is;
f) lehetőség szerint meg kell határozni az adott feladat elvégzéséhez szükséges létszámigényt és a hozzá kapcsolódó kiadásokat;
g) elemezni kell a normatívákat és a teljesítményt befolyásoló eszköz-kombinációkat;
h) a dologi kiadásoknál kiemelten vizsgálni kell az egyes kiadások tipizálását; ennek kapcsán a kiadások lehetnek: személyhez kötöttek (pl. irodaszer), szakmai feladattal összefüggőek (pl. szakmai anyagok, felszerelések), illetve szakmai feladattól függetlenek (pl. fűtés, világítás);
i) normatívákat, mutatószámokat kell képezni és ezeket érvényesíteni az egyes intézménytípusok feltérképezésére; az intézmény-felülvizsgálattal összefüggésben vizsgálandó az egyes intézmények ellátási színvonalának mérése, összehasonlítása és az indokolatlan különbségek mérséklése az ellátásokra fordított kiadások racionalizálása érdekében;
j) fel kell tárni a saját bevételek szerzésének lehetőségét, aminek biztosítani kell, hogy az év közben felmerülő, rendkívüli helyzetből adódó forráshiány fedezete megteremtődjék, szabályozási eszközökkel is ösztönözni kell a saját bevételszerzést eredményező tevékenységet;

k) alapelvként kell rögzíteni, hogy a következő év szakmapolitikai céljait a tárgyévben kell meghatározni, radikálisan csökkentve ezáltal a minisztérium saját intézményeihez irányuló fejezeti kezelésű előirányzatokat;
l) a minisztériumoknak a fejezethez tartozó intézmények valós gazdájává kell válniuk, el kell érni, hogy az intézmények gazdálkodási mozgástere szűk legyen, a minisztérium a szakmai irányítás mellett legyen képes ténylegesen hatással lenni az intézmények költségvetésének évközi végrehajtására, kontrollálja azt;
3. elrendeli, hogy a 2. pontban foglaltak alapján kidolgozott részletes javaslatok terjedjenek ki az alábbiakra:
a) intézmények belső működésének korszerűbbé tételére, a szakmai működés színvonalának javítására,
b) intézmény-megszüntetésre,
c) intézmény méretének csökkentésére (létszámcsökkentés, használt ingatlanok számának és ingóságok körének és mennyiségének csökkentése, szervezeti szintek számának csökkentése),
d) intézmények összevonására,
e) intézmények fizikai vagy szellemi támogató szervezeti egységeinek összevonására,
f) kiszervezések megszüntetésére, a feladat visszaszervezésére,
g) a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek költségvetési szervvé történő átalakítására,
h) az intézmények feladatai és a kapacitása összhangjának takarékosságot szem előtt tartó megteremtésére,
i) az ellátott feladatok közfeladattá minősítése indokoltságának felülvizsgálatára;”

Forrás:
A Kormány 1365/2011. (XI. 8.) Korm. határozata a 2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatokról, Magyar Közlöny, 2011. évi 130. szám, 2011. november 8., 32194-32196. oldalak (pdf)