Skip to main content
közigazgatás: magyar

Növekszik a Miniszterelnökség

Szerző: 2011. november 16.No Comments

„…Néhány hét alatt végiglátogatta a tárcákat a Miniszterelnökség legújabb – különleges feladatokra szerződtetett – stábvezetője. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos egykori felettesénél, Fellegi Tamásnál is tiszteletét tette a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, hogy vele is ismertesse az Orbán Viktortól kapott megbízatás mibenlétét.

Az Index információi szerint Nyitrai éppen korábbi munkahelyéről, az NFM-ből való távozásával megszűnt infokommunikációs államtitkárságról vitte magával embereit, hogy új posztján a teljes kormányzat személyzeti ügyeivel foglalkozhasson.

Kormányzati forrásaink szerint a miniszterek a jövőben csak előzetes konzultáció után nevezhetnek ki új vezetőket a tárcáknál, illetve az minisztériumok felügyelete alá tartozó háttérintézményeknél, és állami cégeknél. Orbán Viktor a miniszterelnöki biztoson keresztül saját közvetlen környezetébe emelte át a kormányzati személyzetis munkakörét, amit eddig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban Gál András Levente „szuperállamtitkár” látott el. Erről a kormányfő a hajdúszoboszlói szezonindító frakcióülésen tájékoztatta a képviselőket. Az szintén beletartozik Nyitrai feladatkörébe, hogy szükség esetén HR-vizsgálatot folytasson le bármelyik felelős vezetőt érintő ügyben.

A Miniszterelnökségen az általános megszorítások ellenére 2012-ben sem kell majd nagyon visszafogni a kiadásokat. A benyújtott költségvetési tervezet szerint a hivatal lehet ugyanis a legnagyobb nyertese a kormányzati pénzek elosztásának. A Varga Mihály által vezetett szervezetre csaknem másfélszer több pénzt szánnak jövőre, mint az idén: a 2011-es 2,1 milliárd helyett 3,2 milliárdot kap majd, ha elfogadják a büdzsét.”

Forrás:
Index.hu, Spirk József, 2011. november 16.