Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Honvédelem az információs térben

Szerző: 2011. november 27.No Comments

„A Honvédelmi Minisztérium is képviseltette magát az „Infotér 2011” elnevezésű, nagyszabású konferencián, amelyet november 21–23. között rendeztek Balatonfüreden. Márki Gábor, a minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára és dr. Szarka Gábor, a tárca kabinetfőnöke egyaránt egy-egy szekcióülésen vettek részt.

A konferencia első napján Szarka Gábor A közigazgatás újraszervezése − a Magyary-programtól az önkormányzati törvényig című szekcióülésen kifejtette, hogy ahol lehet, ott a honvédelmi tárca is kapcsolódik az új közigazgatás-fejlesztő programokhoz. Megemlítette, hogy a haderő új humánstratégiája például szorosan összefügg a Magyary-program életpályamodell-konstrukciójával.

A kabinetfőnök elmondta, hogy 2012. január elsejétől a katonák számára is megszűnik a korkedvezményes nyugállományba vonulás lehetősége, és ebből adódóan új életpályamodellt alakít ki a Honvédelmi Minisztérium.

Szarka Gábor hangsúlyozta: össze kell hangolni a civil közigazgatásban dolgozók, a szolgálati jogviszonyban álló katonák és a rendvédelem területén dolgozók életpályáját, és meg kell találni azokat a közös csatlakozási pontokat, amelyek ezt a három területet átjárhatóvá teszik.

„A második karrier lehetőségét szeretnénk biztosítani a katonák számára a közigazgatásban. Olyan jól felkészült szakemberekről van szó, akik nyelveket beszélnek és számos egyéb téren is komoly tapasztalatokkal és tudással rendelkeznek” – fogalmazott a kabinetfőnök.

A konferencia második napján Márki Gábor az Informatikai biztonság a kormányzatban elnevezésű szekcióülésen arról beszélt, hogy a vezetők biztonságtudatossági szintjének emelése is szükségszerű.

A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár beszédében kitért arra, hogy napjainkban is zajlik a minisztériumban a kibervédelmi stratégia kidolgozása. Véleménye szerint minél hamarabb egy nemzeti szintű, egységes stratégiát is ki kellene dolgozni. Emellett emlékeztetett arra, hogy a kibervédelem terén a fizikai védelem szintén nagyon fontos, ez mindennek az alapja.

Végül Márki Gábor elmondta: a NATO december 13-15-én rendezi a kibervédelmi hadgyakorlatát.”

Forrás:
Honvédelem az információs térben, Katonahírek, 2011. november 23.