Skip to main content
közigazgatási informatika

A KSH jövőre áttér az elektronikus adatgyűjtésre

Szerző: 2011. december 1.No Comments

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) bemutatott egy informatikai újdonságot, amelynek a segítségével a jövő év elejétől kezdődően fokozatosan áttér az adatok elektronikus úton történő gyűjtésére – közölte a KSH szerdán.

A hivatal tájékoztatása szerint január végén a honlapjukon keresztül lehet majd kitölteni egy regisztráció nélküli kérdőívet, a második negyedévben pedig elérhető lesz az adatszolgáltatói program, próbafelhasználókkal és teszt jellegű kérdőívekkel. A rendszerre való teljes átállást a jövő év harmadik negyedévére tervezik – tették hozzá.

Az alkalmazás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat keretében 2009 szeptemberétől valósult meg, az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Mint írták, ennek a létjogosultságát az adja, hogy „napjainkra egyre nehézkesebbé válik a papíralapú adatgyűjtések gyakorlata”.

A KSH hangsúlyozta: időt és pénzt lehet megtakarítani, ha a kötelező jelleggel közölt statisztikai adatok elektronikus úton, nem pedig papíralapon jutnak el hozzájuk. Az idei népszámlálás során október első felében lehetett elektronikus úton válaszolni a kérdésekre. Ezt a megoldást az összes háztartás 18,6 százaléka választotta, 817 ezer címről érkeztek be e-kérdőívek – jegyezték meg.

Hozzátették: a kezdeményezésben fontos szempont volt, hogy gyors legyen, az alkalmazást ne kelljen külön telepíteni az adatközlők számítógépére, illetve az tartalmazzon kényelmi funkciókat és rendelkezzen korszerű megjelenéssel. Elkészült egy kérdőívszerkesztő eljárás is, amelynek segítségével elvégezhetőek a szükségessé váló módosítások.

A nyílt napon a megjelent adatközlők részéről elhangzott az a kérdés, hogy szándékosan emlékeztet-e a kérdőívek kitöltéséhez felkínált felület a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) megszokottra. A KSH elnökhelyettese, Laczka Éva erre azt válaszolta: „ha emlékeztet, az csupán a felhasználók könnyebb eligazodása érdekében történt”.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: törvényileg szabályozott módon a leghatározottabban elkülönülnek egymástól az adóhatóság és a statisztikai szolgálat adatgyűjtései.”

Forrás:
A KSH jövőre áttér az elektronikus adatgyűjtésre, HVG.hu/MTI, 2011. november 30.