Skip to main content
közigazgatási informatika

eGovernment Konferencia és Kiállítás – Poznan58

Szerző: 2011. december 1.No Comments

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös delegációval képviseltette magát a lengyelországi Poznanban megrendezett eGovernment konferencián és kiállításon.

A 2011. november 17-én és 18-án megtartott konferencia és kiállítás célja az Európai Unió tagállamai által, közösségi-, vagy nemzeti szinten megvalósított elektronikus közszolgáltatásokat, és azok interoperabilitását támogató megoldások kölcsönös bemutatása, megvitatása volt. A kiállítással egybekötött konferencián részt vettek az Európai Bizottság, valamint a résztvevő tagállamok magas szintű képviselői, továbbá a meghívott és regisztrált érdeklődők. A kiállításon pedig az egyes projektek delegált szakértői mutatták be a fejlesztéseket, az ahhoz kapcsolódó tapasztalatokat a konferencia résztvevői számára.

A hazánkat képviselő delegáció a ”Elektronikus Fizetés Megvalósítása”, az ”Egyablakos Vámügyintézés Megvalósítása” és az ”eVÁM” néven ismert, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Programban megvalósított projekteket mutatta be az érdeklődők számára. A prezentációkra sokan kíváncsiak voltak, a feltett kérdések pedig leginkább a projektek által elért eredményekre és az megszerzett gyakorlati tapasztalatokra vonatkoztak. Az eVám projekt kapcsán az Európai Bizottság Információs Társadalom és Média Főigazgatóság jelen lévő képviselője kifejezetten az elektronikus vámeljárások nemzetközi szintű együttműködési lehetőségei után érdeklődött a magyar standnál.

A konferencia során érkezett pozitív visszajelzések is azt bizonyítják, hogy a KIFÜ és NAV által gondozott hazai projektek az Európai Unió mércéje szerint is komoly eredménnyel zárultak. Az idén nyártól ’élesben’ üzemelő elektronikus fizetési és elszámolási rendszernek köszönhetően például jelenleg már több, mint 300 hazai okmányirodában lehetséges az elektronikus ügyintézés, mely az ügyfelek számára gyors és kényelmes, az állam számára pedig költségkímélő megoldás a korábbi ’sárga csekkes’ gyakorlattal szemben.

A kiállításon az Európai Bizottság több kiemelt projektjével volt jelen, így többek között előadások hangzottak el a közösség gazdasági szereplői részére fejlesztett, a tagállamok határain átnyúló egyablakos ügyintézési rendszerről; a tagállamok igazságügyi szervei között e-Justice néven megvalósuló elektronikus együttműködési platformról; az EU polgárainak hatékony ellátását célzó, az egészségügy területén bevezetésre kerülő elektronikus alapú adatcseréről; a közbeszerzési eljárások és céginformációk elektronikus alapú támogatási-nyilvántartási rendszeréről, a megrendelések és a számlázás elektronikus nyilvántartásáról, a cégek termékeinek és szolgáltatásainak standardizált adatbázisáról; a biztonságos személyazonosítás bevezetéséről. Ezek a jelentős projektek jelenleg részben előkészületi, részben kísérleti ’pilot’ fázisban állnak.

Bővebb információ angol nyelven: www.egov2011.pl/

A kiállítást az egyes tagállamok delegációinak vezetői is meglátogatták, így dr. Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára is megtekintette mindhárom magyar projekt bemutatóját.”

Forrás:
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, 2011. november 28.