Skip to main content
közigazgatás: magyar

Meg kell erősíteni a körjegyzőségeket!

Szerző: 2011. december 1.december 5th, 2011No Comments

„A közigazgatási átalakítások hatására tanácstalanság és bizonytalanság jelent meg a jegyzők körében. Az átalakítások egyik racionális módja lenne a körjegyzőségek megerősítése. Először az állam, a megyei önkormányzat és a helyi települési önkormányzat funkcióját kell tisztázni, csak ezután lehet szisztematikusan hozzányúlni a rendszerhez – a Rádió Orient műsorában Tóth László, Kőszeg jegyzője véleményezte a közigazgatás átalakításának folyamatát, továbbá városának jelenét és jövőjét is bemutatta.

Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége elmondta, az önkormányzat a bevételi források szűkössége miatt gondokkal küzd. Kőszeg gazdasági szerkezete egyoldalú, a nagy osztrák-német nagyüzemek az egyeduralkodóak, a kis- és középvállalkozások a mai napig hiányoznak. ‘A gazdálkodás során felmerülő hiányt a hasznosítható ingatlanvagyon értékesítésével próbálta pótolni az önkormányzat, azonban ez mára szinte teljesen elfogyott. Jelenleg takarékossággal, társulási formák bevezetésével és racionalizáló lépésekkel igyekszünk fedezni kiadásainkat. Az elmúlt időszakban számos multinacionális cég telepedett le a városban, így van remény a bevételek növekedésére’ – foglalta össze Kőszeg gazdasági helyzetét a jegyző.

A közigazgatási átalakítások hatására tanácstalanság és bizonytalanság jelent meg a jegyzők körében. A kormányzat célja az önkormányzati és államigazgatási területek szétválasztása, továbbá a kistelepülési hivatalok részleges felszámolása, a helyi feladatok bekoncentrálása a 2013 januárjától felálló járási hivatalokba. A Rádió Orient vendége kiemelte, sokkal megfontoltabb és lassabb átalakítás indokolt. ‘Szükség van modernizálásra, azonban ezt mélyreható szakmai vitáknak és elemzéseknek kell megelőzniük. Emellett az ügyek helyi szintről való elvitele nem minden esetben szerencsés. A települési önkormányzatok sokkal jobban ismerik az ügyfeleket és azok életkörülményeit. A hatósági ügyek egy részét települési szinten kéne hagyni, míg a többit be lehetne koncentrálni a járási hivatalokba’ – hangsúlyozta a vendég.

Tóth László kiemelte, a körjegyzőségek megerősítése racionális megoldás lenne. ‘Az elmúlt időszakban a közigazgatás egy ésszerű szerkezet felé mozdult el: a körzetközpontúság mellett kialakult a kistérségi együttműködés. Ez az összefogás mindenképpen szükséges, akár önkéntes társulás akár kényszertársulások formájában’ – a jegyző hangsúlyozta, először az állam, a megyei önkormányzat és a helyi települési önkormányzat funkcióját kell tisztázni, csak ezután lehet szisztematikusan hozzányúlni a rendszerhez. ”

Forrás:
Tóth László: ‘meg kell erősíteni a körjegyzőségeket’, OrientPress, 2011. november 30.