Skip to main content
távközlés

Állami cégek konzorciuma indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton

Szerző: 2011. december 8.No Comments

„A Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton − tudta meg a Napi Gazdaság.

Információink szerint amennyiben a konzorcium sikerrel szerepel a tenderen, a Posta 10 százalékos részesedéshez jutna a cégben, a másik két társaság pedig 45-45 százalékkal rendelkezne. Az indulóknak december 8-án kell beadniuk jelentkezésüket, a frekvencia-árverés pedig januárban várható. Az érintettek mind ez ideig nem nyilatkoztak az ezzel kapcsolatos szándékukról. A Posta, amelynek hagyományos tevékenységből − például a levélforgalomból − származó bevételei fokozatosan csökkennek, korábban azt közölte lapunkkal, hogy készül a piacnyitásra, a 2013-as postapiaci liberalizációra.

Nagy terveket szőnek
Információink szerint a konzorcium azzal számol, hogy a főként adatátviteli szolgáltatást nyújtó cég 2017-re előfizetőszámban 11 százalékos piaci részesedést szerez, bevétele azonban piaci súlyához képest arányaiban jóval nagyobb is lehet.

Elkészült egy stratégiai irányokat meghatározó dokumentum, amely számba veszi a lehetséges új piacokon való megjelenéseket. Elemzik a lehetőségeket, megvizsgálják az elképzelhető stratégiai irányokat. A Magyar Posta mindent megtesz, hogy a liberalizáció után is sikeres és nyereséges vállalat maradjon. Úgy tudjuk, hogy a Posta hálózatát, hivatalát apportálná a cégbe, szakértők szerint körülbelül 500 olyan postahelye van, amely alkalmas lenne a szolgáltatás kiszolgálására, az MVM és az MFB pedig forrást biztosítana a fejlesztésekhez. Szakemberek szerint a cégnek a következő öt évben 80−115 milliárd forintnyi befektetést kellene végrehajtania.”

Forrás:
Megvan, honnan lesz pénz az állami mobilcégre, Diószegi József, Napi Gazdaság, 2011. december 8.