Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nincs még egy ilyen ország, ahol 20 családra jut egy köztisztviselő

Szerző: 2011. december 19.No Comments

„Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely, Velem. Az öt kőszeghegyaljai községben ma 1730 lakos él. Az államigazgatás átszervezése után szeretnének egyben maradni, noha nem felelnek meg a jelenlegi kritériumoknak.

Az olcsóbb és hatékonyabb állam működtetése érdekében az Országgyűlés dönt majd arról, hogy a közigazgatás átalakítását tartalmazó programhoz kapcsolódó önkormányzati törvényben hogyan tarthatnak fenn hivatalt községek.A jelenlegi tervben az szerepel: kétezer ember, vagy hét egymás melletti falu tartson fenn egy önkormányzati hivatalt.

– Bár nem ütjük meg a mértéket, csak 1730 ember él itt öt településen, de nagyon szeretnénk, ha a kőszeghegyaljai mikrotérség egyben maradna – hallom a cáki polgármestertől, Paukovics Józsefnétől, valamint Takács Péter Lászlótól, Kőszegszerdahely polgármesterétől. Mondják, a többi három település polgármesterének is ez az akarata, erről a tavaly októberi választások óta már sokszor egyeztettek is.

A két falu vezetőit arról kérdezem: miért ragaszkodnak egymáshoz? Mitől egységesen összetartozó Kőszeghegyalja?
– Nagyon sok mindentől – válaszolja Takács Péter László. – Először is, az ezekben a falvakban élőket sokféle rokoni szál köti össze, hiszen évszázadok óta egymás közt házasodtak itt a családok. Templomba ide járnak hozzánk, Kőszegszerdahelyre Velemből, Cákról és Kőszegdoroszlóról is. Itt, Kőszegszerdahelyen működik a körzeti általános iskola, ezekből a falvakból ma is ide járnak a gyerekek, akárcsak régen. A velemi polgármester, Horváth Miklós például osztálytársam volt itt annak idején, hiába élt a családja Velemben. A civil szervezetek, a tűzoltóegyesületek, a táncosok, az énekesek átjárnak régóta egymáshoz a falunapokra, nagyon jól ismerik egymást. De még azt is megemlítem: jókat szoktak mulatni ezeknek a falvaknak a lakói együtt.

– A kistérség, a tájegység, a turisztika, az Írottkő Natúrpark, a tervezett közös fejlesztések, pályázatok mind-mind összetartanak bennünket – fűzi hozzá Paukovics Józsefné.
A két polgármester elmondta: próbáltak megfelelni a létszámnak. Bucsunál puhatolóztak, hátha csatlakozna Kőszeghegyaljához. Nem ment. Ma Velemben és Kőszegszerdahelyen is működik körjegyzőség, de a három település fogadói nyilatkozatot adott már korábban Velemnek és Bozsoknak. Kőszegszerdahely volt ugyanis hajdan a központ.

Mi lesz velük?
Azt válaszolják: bármi megtörténhet. Az is, hogy szétzilálják őket. A jegyzők is bizonytalanságban élnek. Pénteken, Pintér Sándor belügyminiszter kőszegi sajtótájékoztatóján szó volt Kőszeghegyalja ügyéről is. Pintér elmondta: Nincs még egy ilyen ország, ahol 20 családra jut egy köztisztviselő. Ezt szabályozni kell. Az önkormányzati törvény rengeteg módosítási javaslattal van a parlament előtt, változhat a lakossági küszöb.”

Forrás:
A törvény szakíthatja szét a kőszeghegyaljai mikrotérséget, Némethy Mária, vasnepe.hu, 2011. 12.december 1