Skip to main content
jogközigazgatási informatikatörvények, határozatok

Kormányrendelet a Nemzeti Jogszabálytárról

Szerző: 2011. december 30.No Comments

„…2.§ (1) Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak
a) a lekérdezés napján hatályos szövegét,
b) a lekérdezés napját megelőző valamennyi időállapotát a lekérdezés napját megelőző öt évre visszamenőleg és
c) a lekérdezés napját követő három időállapotát.

3.§ (1)
A lekérdező kérelmére a Nemzeti Jogszabálytár – az önkormányzati rendelet kivételével – tájékoztatást ad valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak a lekérdezés napját megelőző – a kérelemben megjelölt, a 2. § szerint közzé nem tett – időállapota egységes szerkezetű szövegéről a lekérdezés napját megelőző legfeljebb 20 évre visszamenőleg.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell az (1) és (2) bekezdés szerinti jogszabály pontos megjelölését és a kérelmező elektronikus levélcímét, melyre a tájékoztatás megküldését kéri. A kérelmet elektronikus űrlap igénybe vételével, a Nemzeti Jogszabálytár honlapján keresztül kell eljuttatni a szolgáltató részére.

6.§ (1) A Nemzeti Jogszabálytárban biztosítani kell a közzétett jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszköz kibocsátójára, számára és címére, a kibocsátás évére, valamint szövegében történő többszempontú keresés lehetőségét. A Nemzeti Jogszabálytár tartalmazza a törvény kihirdetésének időpontját. A 9. § szerinti közszolgáltatási szerződésben a felek további keresési szempontokat is meghatározhatnak.
(2) A Nemzeti Jogszabálytárban biztosítani kell a közzétett jogszabály szövegében az egyes időállapotok szerinti keresés lehetőségét.

8 § (1) A Nemzeti Jogszabálytár a www.njt.hu honlapon működik, és a kormany.hu kormányportálról, valamint a kormányzati portálról is elérhető…”

Forrás:
A Kormány 338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelete a Nemzeti Jogszabálytárról, Magyar Közlöny, 2011. évi 163. szám, 2011. december 29., 40069-40070. oldalak (pdf)