Az NFÜ bevezeti a közbeszerzési folyamatok elektronikus ellenőrzését

„A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan dolgozik a pályázati rendszer fejlesztésén, így különösen az eljárásrendi folyamatok gyorsításán, illetve az ügyfeleket középpontba helyező pályázóbarát működés megteremtésén. E tevékenység következő lépése, hogy az NFÜ mától, 2011. december 23-tól bevezeti a közbeszerzés folyamat papírmentes ellenőrzését, nyomon követését biztosító fejlesztést.

A közbeszerzés modul alapját a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet jelenti, amely rendelet szabályozza a közbeszerzési eljárások ex-ante, valamint utólagos közbeszerzési jogi ellenőrzési folyamatát, továbbá a közbeszerzési eljárások lefolytatása eredményeképpen született szállítói szerződések módosítása kapcsán előírt ellenőrzés lefolytatásának folyamatát. A rendelet előírja, hogy minden európai uniós társfinanszírozással megvalósuló közbeszerzési eljárást ellenőrzésnek kell alávetni, függetlenül attól, hogy a kapcsolódó pályázat benyújtásra került-e az intézményrendszerhez.

A modul kiemelkedő előnye, hogy – felhasználóbarát módon – információt szolgáltat a közbeszerzési eljárások és az esetleges szerződésmódosítások ellenőrzésének előrehaladásáról, illetve sok esetben mentesít a dokumentumok papír alapon történő benyújtásától.

A már meglévő pályázatszámhoz kapcsolható közbeszerzésire vonatkozó adatfeltöltést a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) felületen teheti meg a Pályázó, míg a pályázatszámhoz nem kapcsolható közbeszerzések kezelése az SSO felületen történő regisztrációt követően (https://sso.nfu.hu/regisztracio), az NFÜ oldalra (http://www.nfu.hu) való belépés után a „Közbeszerzés” ikonra kattintva érhető el.

Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a fejlesztés bevezetését követően egy ún. átmeneti időszak lép életbe, amely 2012. február 28-ig tart. Ezen időszak alatt Önnek lehetősége nyílik továbbra is papír alapon beküldenie a közbeszerzéseihez kapcsolódó dokumentációt, illetve használhatja a most bevezetésre kerülő eszközt. Amennyiben egy adott ügyhöz kapcsolódóan a dokumentációt papír alapon és elektronikusan is benyújtja az intézményrendszer részére, úgy az elektronikusan benyújtott anyagok az irányadóak és jelentik a lefolytatott eljárás alapját. 2012. március 1-jétől kezdődően kizárólag az elektronikus benyújtásra van mód.

Forrás:
Az NFÜ bevezeti a közbeszerzési folyamatok elektronikus ellenőrzését, Nemzeti fejlesztési Ügynökség, 2011. december 23.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.