Csinálj cuccokat – A Do It Yourself mozgalom

…DIY – geekeknek
A csináld magad kultúra legvirágzóbb ága ma az elektronikai, számítástechnikai vonalon alakult ki. Ahhoz azonban, hogy az emberek a technológiát ne csak fogyasszák, hanem csinálják is, hozzáférhető tudásra és eszközökre van szükség. Ebben segítenek az úgynevezett nyitott műhelyek, mint például Budapesten a FabLab, ahol mi is elkészítettük a 3D MOHA logónk. Ide bárki bejöhet, és legyárthatja a saját kütyüjét, legyen az rádió vagy épület modell. Az egyébként elérhetetlenül drága berendezéseken itt bárki dolgozhat napijeggyel és anyagköltségen

De mitől lesz a DIY több, mint a hagyományos barkácsolás? A kérdésre a választ Bujdosó Attilával, a Kitchen Budapest, innovációs labor munkatársával keressük. A web 2.0, az ingyenesen megosztott elérhető tudás, a közösségi műhelyek, a nyílt forráskódú programok és az ennek mintájára létrejött open hardware kezdeményezések mind-mind forradalmasították a DIY mozgalmat. Az open hardware a sorban furcsának tűnhet, hiszen ha megveszek egy tárgyat, azt csinálhatok vele, amit csak akarok. Elvben átalakíthatom, hozzáépíthetek. Ez azonban mégsem triviális, amit Attila az autó izzócseréjének példáján szemléltet: „Kérdés, van-e jogod hozzányúlni a lámpához? És persze, igen, mert a te autód, de ha ezzel kapásból a rá vonatkozó 3 éves garanciát lenullázod néhány hónap után, akkor igazából jogod van, de nem fogod megcsinálni.” Alternatíva lehet, ha magad építed a gépeidet, ha nem is autót, de szinte bármilyen berendezés elkészítéséhez találhatunk leírást az interneten. A Hackerspace Független Magyar Tudásközpont alkotói például 3D printert építettek.

Másik példa az Arduino, amit az interneten vagy a FabLab-ben bárki beszerezhet. Ez egy kis mikrokontroller, kinézetre talán ijesztő lehet azoknak, akik nem a villamosmérnökire jártak. Kezelni viszont egyszerű, mert csatlakoztathatjuk a számítógépre USB-kábellel, így gyorsan és könnyen köthetünk vele össze eszközöket, tölthetünk le rá programot. Ötletes lányok nagy örömére pedig léteznek egészen pici, kitűző méretű Arduinók is, ezeket akár ruhára is rátehetjük. De hogy mégis mire jó, Attila egyik projektje jól szemlélteti: „Amikor én ide kerültem a KIBU-ba nagyon dohányzásellenes hangulatban voltam, és mindenki folyton kint pöfékelt a hátsó udvaron. Akkor jött az az ötlet, hogy legyen egy tárgy a környezetünkben, ami köhög, hogyha füstöt érzékel. Ezt például tipikusan Arduinóval oldottuk meg, használtunk hozzá egy optikai füstszenzort kicsit meghekkelve. Ha érzékelte a füstöt, akkor az Arduinóhoz kapcsolt, ami a – szintén boltban kapható – hangmodulon keresztül köhögő hangot játszott le.”

Nyitott műhelyek:
– Kitchen Budapest – http://www.kitchenbudapest.hu/
– FabLab – http://www.fablab.hu/

Forrás:
Csinálj cuccokat – A Do It Yourself mozgalom, Király Franci, MOHA Online, 2011. december 27.
Lásd még:
Arduino (Wikipédia)
Hackerspace (Wikipédia)
Open-source hardware (Wikipédia)
Maker subculture (Wikipédia)
Független Magyar Tudásközpont KÖZ/MŰ/HELY (eGov Hírlevél, 2011. szeptember 17.)

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, művelődés
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

1 Response to Csinálj cuccokat – A Do It Yourself mozgalom

  1. Visszajelzés: A munkavégzés jövője, ahogy a digitális kézműves mozgalomban látják | eGov Hírlevél

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.