Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarszakirodalom

Kockázatmegosztás a magán- és közszféra kapcsolatrendszerében

Szerző: 2012. január 15.No Comments

„Ha a személyekre használatos megosztó jelzőt az üzleti megoldások világára ki szabad terjeszteni, a Public-Private-Partnership (PPP) bizonyosan az elsők között nyeri el ezt a kétes címet. Kevés objektivitást tükröző megnyilatkozás hangzik el vele kapcsolatban, sokkal gyakoribb az indulatos elutasítása, vagy egyedüli megoldásként való aposztrofálása. Megesik, hogy ugyanabból a forrásból hangzik el egyik, majd egy-két év elteltével a másik minősítés is. Ez a dolgozat igyekszik elkerülni minden szubjektív véleménynyilvánítást – igaz, kevésbé a legkritikusabb megéri – nem éri meg dilemmát firtatja – inkább széles szakirodalmi bázisra támaszkodva járja körbe a konstrukció néhány lényegi elemét, az üzleti és közszféra szervezetei közötti tartós, szerződéses együttműködés jellemzőit, különös tekintettel a kockázatmegosztásra. Hogy összességében kinek mennyire volt jó üzlet a PPP, még nem lehet egyértelműen megválaszolni. A szerződések teljes körű értékelése megítélésem szerint addig nem lehetséges, míg az első valódi PPP megállapodások ki nem futnak, a szervezetek közötti elszámolások le nem zárulnak, erre pedig még legalább egy évtizedig várni kell. Ráadásul a korrekt véleményalkotást az is nehezíti, hogy a projektek szinte kizárólag olyan területekre terjedtek ki, ahol széles körben keletkezhetnek pozitív externális hatások, így a projektszintű értékelés önmagában nem adhat teljes képet. A PPP együttműködés kereteiről, az elszámolások induló paramétereiről, a kockázatok megosztásáról viszont már az együttműködések elején döntés születik, így ha azok minden jövőbeni következményét nem is lehet még számba venni, előzetes értékelésre alkalmasak.

A dolgozat a következőkben konkrétan megfogalmazott hipotézisekhez kapcsolódóan az alábbi kérdéseket tárgyalja. Vajon az üzleti és közszféra között történhet-e hatékony kockázatmegosztás? Milyen korlátai vannak az optimális kockázatmegosztásnak, ha a szerződő felek egyike az üzleti szférából érkezik, a másik a közszféra képviselője? Van-e a kockázatértelmezésben és észlelésben eltérés a két szféra intézményei illetve döntéshozó személyei vagy testületei között, mely gátolja vagy ösztönzi az együttműködést? Milyen kockázatokhoz kötődő érdekek és milyen kockázati attitűd húzódhat meg a döntések mögött? Milyen torzulásokat okozhat a megbízó-ügynök probléma a PPP megállapodásokban? Vannak-e, s ha igen melyek a konstrukció által generált többletkockázatok? Sikerül-e bizonyítható hatékonyságbéli előnyt kimutatni az esettanulmányként használt beruházások esetében a vizsgált szerződéses megoldás következményeként? A dolgozat tehát összes hipotézisében mikroszinten marad, a makrogazdasági szempontokat legfeljebb érinti. Mert bár valóban érdekes közgazdasági felvetések, hogy mit jelent rövid- és hosszútávon a magyar gazdaság számára ez a nagy számú PPP beruházás, vagy milyen hasznok és milyen elköteleződések jelentek meg ennek kapcsán, a kérdések aktuálpolitikai vonatkozásai, a még hátralévő futamidő hossza és a terjedelmi korlátok miatt a makrogazdasági kérdéseket nem tárgyaltam.

A dolgozathoz esettanulmányként a Magyar Universitas Program keretében meghirdetett, és többnyire a tervek szerint a 2002-2008-as időszakban fel is épült, üzembe helyezett létesítmények, főként kollégiumok és oktatási épületek adatait használtam fel.”

Forrás:
Kockázatmegosztás a magán- és közszféra kapcsolatrendszerében, Braunné Fülöp Katalin, Doktori (PhD) Értekezés, Pécsi Tudományegyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola, 2011. december 16. (pdf)