Skip to main content
közigazgatás: magyar

Kondoros nem akar a csabai járáshoz tartozni

Szerző: 2012. január 23.No Comments

„A járások kialakítására vonatkozó törvény-tervezet módosítását kezdeményezi a kondorosi önkormányzat. A békéscsabai helyett ugyanis a szarvasi járáshoz szeretnének tartozni.

Mint ismeretes, a tervezet szerint megyénkben kilenc járás lesz, s ezen belül Kondorost a békéscsabai járáshoz kívánják sorolni. Ez a tény a Körös-szögi kistérségben mindenkit meglepetésként ért, ugyanis Kondoros ezernyi szállal kötődik Szarvashoz. A településen több intézmény is régóta a Körös-szögi kistérség fenntartásában működik.

Dankó Béla, Kondoros polgármestere a képviselő-testület január 19-i ülésén hangsúlyozta: a szomszédos Kardossal több éve körjegyzőséget működtetnek, sőt az óvodát is közösen tartják fenn.

Amennyiben Kardos a szarvasi, Kondoros viszont a békéscsabai járáshoz tartozna, ez az együttműködés is jelentősen megnehezülne.”

Forrás:
Kondoros nem akar a csabai járáshoz tartozni, beol.hu, 2012. január 20.